Boros György: A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1910. évi október hó 30-31. napjain Kolozsvárt tartott gyüléséről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1910)

Jegyzőkönyv

•— 4 —

tartott Emlékünnepélyen részt vett, hogy a legnagyobb öröm mel ne gondoljon vissza arra. Valamint nem hiszem, hogy akik ezen ünnepélyben részt nem vettek ugyan, de lefolyását részint a lapokból, részint a már kiadott jegyzőkönyvből olvasták, ez ünnepélynek szép, mondhatni fényes sikere felett velünk együtt ne örvendenének e pillanatban is. Oly lélekemelő emlékei vannak ez ünnepélynek, amelyek nemcsak a mi keblünkben fognak kitörülhetetlenek maradni egész életünkre, hanem ragyogni fognak örökre egyházunk történetének évkönyveiben is s mintegy fényoszlopul fognak szolgálni az utánunk jövő nemzedéknek is.

Valóban nem adhatunk elég hálát Istennek kicsiny egyházunknak e diadaláért. Mert én annak tartom a Dávid F. szelleme iránt ez ünnepély alkalmából minden oldalról megnyilatkozott elismerést és rokonszenvet. Magában már az is, hogy angol és amerikai testvéreink közül 100-an jöttek el, velők ugyancsak Amerikából az Universalisták és az úgynevezett Keresztény Felekezet több képviselője, hogy ez ünnepélyünkben részt vegyenek, azt jóval felülemelte a napjainkban különben elég gyakori jubileumokon. De ennél egyházunkra nézve még nagyobb jelentőségűnek tartom azt, hogy hazánk összes keresztény egyházai képviseltették magukat ez ünnepélyünkön s részint élőszóval a küldöttek, részint írásban, akik személyesen nem jelenhettek meg, a legnagyobb elismeréssel üdvözölték a mi Dávid Ferenczünkben a 16-ik száz magyar reformátorát. Ugyancsak ily megtiszteltetésben részesült egyházunk több kulturintézet és testület részéről is. Ezek mellett egyesek is oly nagy számban örvendeztettek meg üdvözlő soraikkal, ami méltán meglephetett. S amit legelőbb kellett volna megemlítenem, vallás- és közoktatásügyi miniszterünk is magas figyelmére méltatva ünnepélyünket, azon magát szintén képviseltetni méltóztatott úgy Kolozsvárt, mint Déván, ahol ünnepélyünk a Dávid F'erencz fogsága és halála helyén, a várromok között egy még szinte épen megmaradt fülkében az ő emlékére állított emlékkő leleplezésével ért véget.

De nem czélom szép sikerrel letolyt ünnepélyünket a maga érdeme szerint ismertetni, amire már a kiadott jegyző-