Csifó Salamon (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának 1909. évi augusztus hó 29-31. napján Kolozsvárt tartott üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1909)

Jegyzőkönyv

— 6 —

mégis sok. Hiszen ez az instructio, szerintem, még több veszélyt rejt magában, mint a mennyit a „Ne temere“ rejtett. Mily szép lenne, ha most az alsó klérus fordulna főpapságához azzal a kéréssel, hogy ne kívánja tőle az instructioban foglalt rendelkezések végrehajtását. Mert, ha ezeket a rendelkezéseket teljesitik, akkor méltán ellcnök fordul az egész közvélemény, mint a felekezeti béke megrontói s a családi élet boldogságának megzavarói ellen. Hogyan?! Hát a reversalissal sem éri be a római egyház? s azokat a vegyes házasságban élő róm. katholikusokat, akik reversalist nem adnak, még a biinboesánatban sem részesíti, ha gyermekeiket még az országos törvény kijátszásával is a katholikus vallásban nem neveltetik?! Vájjon mit mondana erre a Krisztus, akit pedig szeretnének egészen magoknak foglalni le, de aki még az igazán bünbeesett asszonynak is megbocsátott? S én szeretem hinni, hogy a római klérus a maga egészében nem is fogja a püspöki kar instructioját fölébe helyezni a Krisztus tanításainak. Hazaíiságokat is többre becsülöm. Következőleg a felekezeti békét s ezzel hazánkat az instructioból fenyegető veszélyt is majd csak elhárítja fejünk felől az isteni Gondviselés. Mindazáltal nem mulaszthatom el én is figyelmeztetni lelkészeinket, hogy legyenek résen, ne hunyják be szemeiket, hanem kisérjék figyelemmel a római klérusnak adott utasítások eredményét. Azt nem mondom, hogy igyekezzenek a szeget szeggel verni vissza, de ne is dugják össze a kezüket s a hol a szükség parancsolja, legyenek készen a küzdelemre is egyházunk érdekeinek megvédésében, Isten országának, mely az igazságban áll, terjesztésére.

Nem szívesen terjeszkedtem ki ezekre ennyire, de mulasztásnak tartottam volna elhallgatni, a miket mondottam. Örvendek azonban, hogy ezeknél kedvesebb dolgokról is szólhatok. Ide tartozik mindenesetre az, hogy a mi múlt évi főtanácsunk alkalmával csak reményként állt lelkűnkben, az 1848. évi XX. t.-cz. alapján a törvényhozás egyházunk részére is 120.000 kor. évi államsegélyt szavazott meg s azt a Nngs. vallás- és közoktatásügyi Miniszter ur