Nagy Lajos (szerk.): A Magyarországi Unitárius Egyház Főtanácsának Kolozsvárt, 1905. évben tartott két rendbeli üléseiről szerkesztett Jegyzőkönyv (Kolozsvár, 1905)
B) A rendes Főtanácsi határozatokhoz
24 — Kedves barátom és püspököm! Húsz egy nehány éves korodban mint tanár, később mint pap kezdetted pályádat, lelkiösmeretes tudás és kiváló szónoki tehetség izzó lángjával megáldva. Mint tanár megszerezted tiszteletét azoknak, kiket tanítottál. Mint pap, elragadó beszédeddel nemes ideákat oltál lelkűnkbe, hogy ottan gyümölcsöket teremjenek. Azután, immár majdnem 30 éve püspökünk lettél, ki életednek minden óráját, nagy tehetségednek minden részecskéjét nekünk, egyházadnak szenteléd, az önzetlenség nemes példájával járva mindig előttünk. „Első egyházam“! melynek feje vagyok, gondolád és tevéd ; azután minden egyéb. Igazi atyánk valál — egy jó apa önmegtagadásával és áldozatkészségével. Most, ötven évnek nehéz, áldozatteljes és eredményekben gazdag munkája után, melyre büszke önérzettel tekinthetsz vissza, nem természetes-e? hogy mi öregek, ifjak mindnyájan, mint az egyházban a te szerető gyermekeid — gyermeki szeretettel és odaadással közelitünk feléd, mondván: Isten tartson meg számunkra még hosszason! A mi szeretetünk és tiszteletünk irányodban kifogyhatatlan, fogadd azt hálás szivünk ajándéka gyanánt kegyesen, miután egyebet most sem adhatunk. Legyen az biztatód, aczélozza munkakedvedet szeretett egyházad érdekében, ha éreznéd, hogy erőid lankadnak. Isten áldjon! Isten éltessen! A Főgondnok üdvözlő beszédére Főtanács meg-megújuló éljenzésekkel élénk kifejezést adott szeretetének és tiszteletének az érdemekben gazdag püspök iránt. Püspök az üdvözlésre meghatottan azonnal válaszolta: Méltóságos és főt. Egyházi Főtanács ! Méltóságos főgondnok úr ! Mélyen tisztelt barátom ! E megtiszteltetés annyira váratlanul jött és készületlen talált, hogy szinte nem találok szavakat annak megköszönésére. Még kevésbé tudom eléggé meghálálni Istennek,hogy éveimhez éveket adva, megengedte nekem, hogy szeretett egyházunk szolgálatában már 50 évet tölthettem el. Az örömérzéstől azonban, mely ebből származik, elválhatatlan a gondolat, a melyet a Zsoltárok írója eme szavakban fejez ki:
