Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
III. Emlékünnepély
69 len katonáit, akik magát, a közművelődésért jószívvel áldozó székely népet képviselik. Idézem mindenek előtt homoródszentmártoni Bíró Sámuel alakját, aki 1712-ben először hangoztatta és fejtette ki annak szükségességét, hogy legyen a székelyföldi unitáriusoknak a közelben egy olcsó, könnyen hozzáférhető középiskolájuk. Idézem az unitárius eklézsiákat: Siménfalvát, Homoródalmást, Homoródszentmártont és Székelykeresztúrt, melyek egymással versengve, kérik a Püspökségtől, hogy a létesítendő iskolát, községükben állíthassák fel. Székelykeresztúr 1789-ben kérte ezt. Idézem a Marosvásárhelyen 1793 júniusában tanácskozó Űri Rendeket, akik azt a követelést terjesztik 1793 július 10-én a homoródalmási zsinat elé, hogy Székelykeresztúron egy olyan középtanoda állíttassék, melyben az ifjúság avagy csak a rhetorikáig taníttathassák, amit az almási zsinat 11. b. jegyzőkönyvi szám alatt el is határozott. Aztán megjelennek a színen az életre hívott eszme, az iskolaalapítás hősei: Szabó Samu, az első igazgató és Lázár István püspök. Képzeljük magunk elé őket, amint bejárják a székely községeket és kérnek, buzdítanak az iskola építése érdekében. Lázár István püspök jelentéséből magunk elé képzelhetjük a népet is, mely megérti a kérő és buzdító szót, hogy áldozni kell, mert elvész a nép, mely tudomány nélkül való. Milyen nagyszerű bizonyítvány székely népünkről Lázár István püspöknek a jelentése, melyben ezeket írja: „Én megvallom, egy dolognak több kívánóját, mint itteni gimnáziumunk jó móddal való felállásának, soha sem tapasztaltam. Bizony sír örömében a nép, látván mostan minden reménysége felett való folyamatát a gimnázium építésének, melynek felépülése iránt már egészen kétségbe is esett volna". Mintegy 10 esztendő telt el az alapítási év után, míg elkészült az első, kezdetleges épület, fából és vesszőből. Kezdetleges épület lehetett bíz az és nem is volt tartós, de székely akarat, veríték és áldozatkészség eredménye volt. Mindenekfölött döntő és nagyértékű volt azonban az a tanulság, hogy van egy kiapadhatatlan erőforrás, amelyből olyan szent célok számára, mint a templom és az iskola, mindig lehet meríteni. Ez az erőforrás pedig nem más, mint a székely népnek és lelkes vezetőinek megértő áldozatkészsége! Ezt tanúsítja az első 10 esztendő története, melyben Pálffy Elek, Pálffy Dénes urak Kelemen Beniám szentmihályi és Bodor Sámuel keresztúri pap mellett, mint iskolaépítő-eklézsiák vannak feljegyezve: Szentmihály, Tordátfalva, Énlaka és Bözöd. Ennek a csodás erőforrásnak felismerése adott erőt és bátorságot a második építkezéshez az új vezéreknek: Koronka József igazgatónak és a nagy építtető inspector curatornak, A'lmási Mihály Jánosnak, akiknek vezérlete alatt 1818—1833 között megépült a régi kőépület első fele. Ennél az építkezésnél is gyönyörű kalákamunka folyik. Most a szentábrdhámi eklézsia vezet azzal az ajánlatával, hogy egy
