Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)

II. Istentisztelet

I M A.

Elmondotta: Dr Kovács Lajos teológiai tanár.

Örökkévaló Isten, édes jó Atyánk! Imádkozni gyűltünk egybe ezen a szent vasárnapon, a várva-várt boldog találkozás áldott ünnepén. Életünk legszebb, legszentebb hálaimádságát szeretnénk elmonadni Tenéked ezen a helyen, melyet ezerszer megszentelt és élő templommá magasztosított sok-sok nemzedék munkája, küzdelme, törekvése, ezerszínű álma. Olyan imádságot szeretnénk elrebegni Előtted, amilyen csak nagyon ritkán, az élet igazán boldog pillanataiban fogan meg az emberi lélek mélyén. De ebben az órában mélyen érezzük gyarlóságunkat, erőtlenségünket; mélyen érezzük, hogy nincs szó reá, nincsen fogalom, melyekkel, tört részeiben bár, ki tudnánk fejezni mindazt, amit elmondani szeretnénk. De azt is látjuk, Atyánk, Istenünk, hogy az ünneplő, emlékező, imádkozó véndiákok szemeiben megjelenik egy-két könnycsepp, megjelennek a hála, a köszönet, a meghatódóttság, az áhitat áldott könnycseppjei s azok beszélnek helyettünk sok mindenről, beszélnek régmúlt boldog, gondtalan évekről, melyek többé nem jönnek vissza soha.

Gondviselő Isten, édes jó Atyánk! Kutató tekintetünkkel keressük a régi, kedves arcokat, bejárjuk a szívünkhöz nőtt osztályokat, lakószobákat, ennek az árnyas kertnek zegét-zúgát, ahol álmainkat álmodtuk, ahol az életet rózsaszínű fátyolon keresztül szemléltük és ahol kimondhatatlanul boldogoknak éreztük magunkat. Oh, olyan jól esik nekünk találkozni és lélekben, hangtalanul elbeszélgetni emlékeinkkel. Olyan jól esik egy-egy régóta nélkülözött kézfogás, baráti ölelkezés.

Százötven év tanárainak és növendékeinek áldott szelleme lengi körül ezt az ünnepnapot, ezt a találkozót. Atyánk, Istenünk! Lelki szemeinkkel úgy látjuk, hogy őseink is egybegyűltek ezen a napon az iskola hívó szavára; itt vannak velünk, letelepednek közénk, együtt éneklik velünk a Te dicsőségedet hirdető, szent zsoltárokat és velünk együtt imádkoznak áhitatos lélekkel Tehozzád.

Gondviselő Isten, édes jó Atyánk! Most, hogy hosszú idő múlva egymás szemeibe tekinthetünk, keserűen látjuk, hogy mindannyiunkat, kivétel nélkül, megviselt az élet. Oh, tudjuk jól azt, hogy ha a békesség és nyugodt élet paradicsomkertjében élhettünk volna, akkor

/