Péter Lajos (szerk.): A székelykeresztúri unitárius báró Orbán Balázs gimnázium 150 éves emlékünnepe. 150 év emléke. Az 1943. június 5-iki véndiáktalálkozó és a június 6-iki emlékünnep alkalmával elmondott beszédek, költemények és elbeszélések (Kolozsvár, 1944)
II. Istentisztelet
53 is elfáradtunk volna, egykor ifjú életünk rohanó üteme alább hagyott volna, a hajszálak meggyérültek s homlokunkon az idő barázdái megsokszorozódtak volna, mert emberek vagyunk és minden lépésünkkel közelebb érkezik hozzánk a sír. De a mi életünk, ennek az emberöltőnek élete nem volt a békesség csendes, boldog, gondtalan világa és nem az ma sem. Az első világháború pusztító tüzében vérét ontotta, életét és egészségét kockáztatta s nem egyszer életét áldozta ennek az iskolának sok-sok véndiákja. Szörnyű, kegyetlen viharokban egyéni sorsunk és ősi intézményeink sorsa lebegett élet és halál között az idegen elnyomatás keserű éveiben, amikor foggal, tíz körömmel, démoni dűhvel és őrült örömmel kellett szüntelenül harcolnunk azért, hogy fennmaradjunk. Es ime, ismét háborúban vergődik az egész világ, mely tőlünk is nagy áldozatokat követel. Oh, köszönjük, Atyánk, hogy ha elfáradva, ha megfogyva, ha megtépett szárnyakkal is, de hazajöhettünk. Köszönjük, hogy újra itthon lehetünk. Köszönjük, hogy hazahívott minket az Alma Mater. Köszönjük, hogy egy nehány órára bár, de megpihenhetünk a második édesanya áldott kebelén,, melynek emlőin nőttünk naggyá és lettünk testben-lélekben erős emberekké. Mi jöttünk egykor ez iskola falai közé, élveztük annak áldásait, aztán továbbhaladtunk. Ez az emberi élet sorsa. Születtünk, élünk és meghalunk; ma vagyunk és holnap talán már nem leszünk. De, ha mi el is tűnünk, mint őseink eltűntek a titokzatos, a láthatatlan világban, érezzük, hogy ennek az iskolának meg kell maradnia! Mert ez az intézmény, melyet százötven évvel ezelőtt a felekezetkülönbséget nem ismerő szeretet, összetartás, jóakarat és Tebeléd vetett hit épített, ez az iskola, mely nehéz viharokkal dacolt győzedelmesen, melyet a legsötétebb és legreménytelenebb időkben, nem is olyan régen, a példátmutató áldozatkészség mentett át a jelennek, ez az iskola kedves Teelőtted és megnyugszik azon a Te áldásod, mely annak életét és jobb jövőt biztosít. Oh, add, Atyánk, hogy legyen nekünk a mi hitünk szerint. Oh, áldd meg, Atyánk ez iskolát szent áldásoddal; áldd meg ez iskolát alapító ősök szent emlékét; áldd meg életében és haló poraiban is ez iskola minden jóakaróját, jótevőjét, minden tanárát és minden tanítványát. Áldd meg a véndiákokat, akik idesereglettek és azokat is, akiket a kötelességteljesítés akadályozott meg abban, hogy velünk együtt ünnepeljenek. Áldd meg az ifjúságot, az ifjú diákokat, nemzetünk és egyházunk színe virágait látó szemekkel, hittel, erős lélekkel, a jobb és boldogabb jövő eljövetelébe vetett tántoríthatatlan reménységgel. Áldd meg a határon túl maradt véreinket, a határon túl maradt véndiákokat, akik könnyhullatással vetnek és éjjelnappal szüntelenül áhitozzák azt a pillanatot, amikor vigadozással aratnak majd Oh, Atyánk, Istenünk, hallgasd meg könyörgésüket, fogd fel sóhajtásaikat, „hozd vissza foglyainkat, mint patakokat a
