Fodor S. Sándor et al.: A székelykeresztúri Orbán Balázs - volt unitárius - gimnázium 200 éves története (Kolozsvár, 1993)

Ajánlás

utánna következett kő-gymnasium építésének ... mit óhajthatnék buzgóbban, mint azt, hogy áldott emlékezetű elődeink buzgósága és áldozatkész szelleme szálljon bé a mi szíveinkbe és ennek a szellemnek, ennek a léleknek indításából és erőhatóságából kifolyólag, a kor kívánalmainak és szükségeinek megfelelően egészítsük ki és alakítsuk át ezt a tanodái épületet... És én hiszem is tiszt, értekezlet, hogy az 1867-ik évi Székely hit- és elvrokonok nem lesznek méltatlan utódai az 1794-ben és 1818-ban oly szíves készséggel buzgóit és áldozott elődeiknek... En hiszem, sőt már szinte látom, hogy a mi középtanodánk is — a mostani nemzedék soraiban szint úgy, mint buzgó elődeinkben — megfogja találni a maga ügy barátait”...

„Dióhéjba szorított történeti vázlata” is volt már ekkor az iskolaépítés elmúlt évtizedeinek Orbán Balázs lábjegyzetbe szorított iskolatörténete mellett, s az új nemzedék — amely átélte a 48-as nemzeti küzdelem bukását, utána „a közelebbről feje fölött átviharzott absolutizmust ”, és egészen közelről az 1867-es kiegyezési fordulatot — nemcsak azáltal lett „nagyratörő nemzedék”, hogy Jelelevenült a jelenlévők emlékében az a küzdelem, a melyet a gymn. létesítése és eddigi fentartása érdekében kellett vívni" — itt ez volt a két alapjegy szava: „létesítés és fentartás” —, hanem azáltal is, hogy a küzdelmet most egyszerre két szinten folytatták: a „dióhéjból", a „vázlatból” kiindulva kezdték egybegyűjteni az eszmeiség tárolójában, „értelmi bányájában" az iskola addigi történetének anyagát és tanulságait, s amellett az anyagi építést, a százados eszme „megtestesülését” is olyan mozgató erővel vitték tovább, hogy még szóhasználatukban is a „legkézzelfoghatóbb” anyagi szinten mozogtak, amikor a főkirálybíró olyan szóval buzdított, hogy „az építés tovább folytatására minden követ meg kell mozdítani”, az igazgató meg olyannal, hogy „sikert csak úgy remélhetünk, ha ezen építkezést mint sajátunkat tekintve, ahoz mindnyájon bár egy-egy fövény szemet hordunk "...

Gyűlt is a mozdítás nyomán mindenféle építőanyag, kő és fövény éppúgy, mint mész, fa és tégla. Miközben Orbán Balázs bejárta a Hargita fenyves havasait, az almásivargyasi határ mészkőhegyeit, s munkájához épp az előszót írta Lengyelfalván 1868-ban, Daniel Gábor 1868 januárjában a Hargita birtokosainak írt és küldözgetett szét kérő folyamodást „szarufának és gerendának” való fenyőért, amire mindenki, aki ,felszollítást ” kapott — Lengyelfalva közvetlen szomszédságában Bogárfalva és Szentlélek is —, „a legnagyobb készséggel” ígérte az anyagok megadását, „a 17 falu havassa birtokosai” és Oláhfalu, Oroszhegy, Zetelaka mind, annak ellenére, hogy „mindnyájon róm. kath. lakosú közsségek”; nyáron pedig a többi, zömmel unitárius és református „ügybarát” székely ség adománymeszéről-kövéről-téglájáról ír „Marosi G. Daniel G. urnák”: „a jövő héten a h.-a/másiak hoznak 15 szekér meszel s ha a Vargyasiak is 4-5 nap alatt leszállítják a 30 szekér meszel, akkor egyszerre 45 szekér mész fog beoltásra várni. 15 öl kő az iskola udvarán van... Harmincz öl kővel hozzá lehet fogni az építéshez. ■ ■ Tégla van vetve Rugonfalván 90 ezer; Sz. -Keresztáron 30 ezer; Ujszékelen 40

ezer”......Minden szív, minden kéz megmozdult”, „erőhatóság” lett a közösség „vállvetett

munkássága és áldozatkészsége”, úgy, ahogy már hét évtizede folyt a kis világteremtés a semmiből a Fiatfalvára menő út mellett, a világ peremén lévő „szeglet földterületen", ahol a kezdet kezdetén „borjú-legelő” volt „tövisbokrokkal, bojtorjánnal”. Egy ötven éve megkezdett épületet „kellett bévégezni” ekkor, az építés harmadik korszakában, hogy huszonöt szobában legyen szállása, otthona, tanulóháza a „tanuló és építő” ifjúságnak, annak a derzsi fundament um ás ássál egyidejűleg lefektetett „princípiumnak” az alapján, amely szerint „a mi sorsunk annál boldogabb, minél több a tanuló iskoláinkban", minek folytán „hitünk sorsossai a mi következő jóllétünket semmi nagyobb áldozattal nem tetézhetik, mint iskolánknak tágasittásával és tanulóinknak szaporításával".

Az építés elejétől eltelt fél évszázad azonban már új korszellemmé minősítette a princípiumot, és ezért a fél százados „ új kőépületnek ” a bevégzése annál sürgetőbbé vált, mivel 1867 nemzedéke már egészen közeli „elvrokon” volt a század legnagyobb magyar géniuszával Keresztáron is, ahol Marosi Gergely „az iskola körül lévők” nevében „értékelve” az áldozó elődökhöz nem méltatlan „1867-es" utódokat, előadta: „...az akkorinál jóval nagyobb és a népnek minden rétegeibe inkább béhatolt közértelmesedés

5