Gál Kelemen - Benczédi Gergely - Gaal György: Fejezetek a Kolozsvári Unitárius Kollégium történetéből. A kollégium alapításának 450. évfordulójára (Kolozsvár, 2007)
Gaál György: Az Unitárius Kollégium a XX. században - V. Nagykönyvtár
FEJEZETEK A KOLOZSVÁRI UNITÁRIUS KOLLÉGIUM TÖRTÉNETÉBŐL 263 V. NAGYKÖNYVTÁR ERDÉLY nagymúltú KOLLÉGIUMAINAK MINDENIKE az idők folyamán jelentős könyvtárat gyűjtött össze. Ezek nemcsak vásárlások, hanem adományozások útján is gyarapodtak. A hálás tanítványok rendszerint nem feledkeztek meg alma materükről. Ezekhez képest a kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtára évszázadokon át kiváltságos helyzetben volt. Hiszen itt működött a felekezet egyetlen felsőbb fokú iskolája, papneveldéje, fgy összmagyar viszonylatban elsősorban ide kerültek be az unitárius vonatkozású nyomtatványok, kéziratok. E könyvtár tulajdonképpen a felekezet egyik legfontosabb intézményévé vált, múltjának nélkülözhetetlen forrásává és dokumentációs központjává. Sorsa igen hányatott volt, s az egyházvezetés mindig mostohán kezelte. Kristóf György 1942-ben írt tanulmánya94 szerint ez tekinthető Erdély legrégibb könyvtárának. Történetével foglalkozott még Simén Domokos95, Benczédi Pál96, múltját összefoglalta Gál Kelemen iskolatörténete (II. köt. 187-198). Legutóbb a kézirattár katalógusát elkészítő Lakó Elemér összegezte a tudnivalókat.97 A tűzvészek és szándékos tisztogatások, átválogatások után megmaradt könyvgyűjtemény eleinte az 1806-ban befejezett régi épület egyetlen földszinti helyiségében elfért. Ezt a XIX. század folyamán igen értékes hagyatékok gyarapították (Augusztinovics Pál, Bölöni Farkas Sándor, Gedő József, Brassai Sámuel, Nagyajtai Kovács István); az 1880-as években hat, a kiköltözéskor nyolc helyiség állott a könyvtár rendelkezésére, s így is szorongtak. A könyvtár állományát 1899/1900-ban 35 584 kötetre becsülték. A könyvtárral kapcsolatos intézkedési jogot 1857-ben az Egyházi Főtanács az EKT-ra bízta. A felügyeletet és az ellenőrzést a kollégiumigazgató gyakorolta. A könyvtár kezelőjét pedig ötévenként az EKT választotta a kollégiumi tanárok közül. Az EKT 1889-ben egy részletes utasítást fogadott el a könyvtárnokok részére, mely körülhatárolta jogaikat és kötelességeiket, s lényegében az egész könyvtár működését is meghatározta. A könyvtár mostoha sorsát jellemzi, hogy 1837-ig felsős diákok kezelték. 1837-ben döntött arról az EKT, hogy tanárt választ könyvtárnokul, s Brassai Sá94 Kristóf György: Tudományos intézetek Erdélyben 7979-/^. Kolozsvár, 1942.5. (Erdélyi Tudományos Füzetek 135. sz.) 95 Simén Domokos: Az unitáriusok kolozsvári főiskolájánok könyvtára. Keresztény Magvető, XII. évf. 4. fűz. 1877.193-207. 96 Benczédi Pál: A volt kolozsvári Unitárius Kollégium könyvtárának kézirattáráról. Különlenyomat Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára című műből. Kolozsvár, 1957.33-45. 97 Catalogul manuscriselor unitariene pástrate la Biblioteca Filialei Cluj—Napoca a Academiei R. S. R. Intocmit de Dr. Lakó Elemér. I-III. köt. Cluj-Napoca, 1980-1981. [Gépirat] Nyomtatásban: The Manuscripts of the Unitarian College of Cluj/Kolozsvár in the Library of the Academy in Cluj-Napoca. I-II. köt. Szeged, 1997. Ebben a könyvtártörténeti összefoglaló: II. köt 7-10.