A kolozsvári unitárius új kollégium megnyitó ünnepélye 1901. évi szeptember hó 22-én (Kolozsvár, 1901)

— 21

onnan intézetünk száz évi fennállása alatt nyertünk, azzal itt is meg leszünk elégedve; de a visszaesés a mérlegben az Önök terhére íratnék.

S ha valamire még különösen is fel kellene hívnom figyelmüket, az főként az volna, hogy bármily jó tanításban se lássák kimerítve egy tanártestület feladatát, hanem a nevelésre is épen olyan gondot fordítsanak, mert a jellemképzés mindenek fölé helyezendő, a miben ma - sajnos! a köz- és magánélet elszomorító tünetei annyi ingadozást mutatnak.

Ne csak tanítói és bírái, legyenek szülői és barátai az ifjúságnak, mely iránt a katedrán kivűl is érdeklődni kell, hogy kinek-kinek ne csak szellemi, értelmi képességeit, hanem lelkűletét, hajlamait, szóval: egyéniségét is megismerhessék és irányíthassák, lelkében a szépre, jóra való törekvés becsvágyát felkeltsék és állandósítsák, s valamint a tanártestületben, úgy tanító és tanuló között egy bensőségteljes viszonyt teremtsenek, a mely termékenyítő, nemesítő hatását be- és kifelé egyaránt éreztesse. Éhez pedig emelkedett szellem, humánus érzés és eszményi pályaszeretet szükséges; mert a ki a tanárságot csupán kenyérkeresetnek tekinti, az végzetesen eltévesztette a pályaválasztást.

De hisz Önöknek mindezt épen olyan jól kell tudniok, mint nekünk. Azért bizalommal tehetjük le kezeikbe az egyháznak, a hazának és a társadalomnak legszentebb ügyét. Legyen azon e díszes hajlékban Isten áldása — s Önöket szép, de terhes és felelősségteljes munkájukért jutalmazza a jelen és jövő kor elismerése érdemük szerint.

És most föl a zászlót az árboczra! s a vitorlákat a kedvező szeleknek! hogy induljon hajónk vidáman a nyílt tengerre.

Üdv, szerencse, dicsőség útjain!

Előre!