Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 2. (Kolozsvár, 1935)
VI. rész: A kollégium szervezete, oktatás, önképzés, felszerelés
13 lítása, igehatározó, kötőszó, viszonyszó, indulatszó). IV. Szókötés és mondatszerkesztés (syntaxis). V. Költészet (poesis), versnemek az Adonicustól a chriáig. A tanítás kezdődött az Abecedariummal. Előbb a nagy, azután a kis ábécé, utána az ábéab, szótagolás, szóösszerakás. Ezután következett az olvasás. Azután az ú. n. phrasionale, t. i. a napi életben előforduló szavak rövid mondatokba foglalva. A cél itt: anyaggyűjtés a későbbi latin beszédhez. Ezután következett a Rudimenta, amely tárgyalta a főneveket, melléknevek összehasonlítását, az igék hajlítását. Erre 3 év volt szükséges. Most következett a Molnár grammatikája 3 évig. Az éti* mologia és a sintaxis elvégzése után a poétikai osztályban fordítás volt (expositio) Ovidiusból és Phaedrusból, a retorikaiban Ciceróból és Sallustiusból latinból magyarra s viszont. Kézikönyv Molnár plenior grammatikája. Aztán gyakorlat (ma úgy mondanák: írásbeli) hetenként kétszer. Szerdán a tanár jelenlétében (extempoianeum), aki a tételt kiadta s egy-két óra alatt letisztázva be kellett adni. Terjedelme egy fél lap, vagy levél. A másik gyakorlat egész hétre volt hagyva (septimanale exercitium). Szombaton d. u. szedte be a tanár s hétfőn megbírálva, észrevételeivel ellátva adta vissza. Az átvizsgálás jele: Lecta. A bíráló jegyek: mediocriter, bene, laudanter, praestanter, praeclare, opipare, male, incuriose, negligenter, cum laude, insigniter, excellenter. E gyakorlatot az etimológia és szintaxisban sfilus-nak a poezisben és retorikában exercitium-nak nevezték. A gyakorlat egy sajátságos neme volt az imitatio. Ez abból állott, hogy Cicero, vagy valamely más latin szerző valamelyik szónoklatát a maga felfogása szerint és stílusával dolgozta át a tanuló. Célja volt: „az írásbeli pontosság s előadási könnyűség megszerzése“. A szívre, kedélyre hatottak s az illemszabályok elsajátítására szolgáltak az erkölcsi szabályok (praecepta morum). Kriza kedvesen beszéli önéletrajzában (Kér. Magvető, 1912.), hogy Koronka alatt, aki különben Horatiust és Ovidiust tanította előszeretettel, a poétikában és rhetorikában annyira belejött a latin distichonok és sapphicusok írásába, hogy nehány óra alatt az egész osztály számára megírta az exercitiumokat. Néha magyar versekre is kapott thémákat, de ezekre már nem kapott oly elismerő lektákat, mint a latin versekre, sőt komolyan intette, hogy ne használjon új, szokatlan szókat. Jakab Elek Kriza életrajzában (Kér. Magvető, 1878.) iskolai pályájáról emlékezvén, elmondja, hogy a latin nyelv tanulása az u. n. Vestibulum frázisain kezdődött. Ez egy kis fűzet volt, rövid latin mondatok gyűjteménye. Mikor a felhagyottakat el
