Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
III. rész: A magyar-utcai iskola
266 pénzügyünket, hogy a század első felében volt olyan év, midőn a tanárok a Horváth Ferenc gabonáján kívül fizetésüknek még harmadát sem kapták meg. Ugyanilyen módon folyt az agitáció és az adakozás az iskola építéséra Már az 1724. évi téli főtanács küldött ki felszólítást „dűlő félben levő és pusztuló scholánk“ érdekében. Horváth Ferenc 1758 febr. 23-án középfalvi és ilosvai malmai szombati vámját a kollégium építésére ajándékozta, honnan 1779-ig 1000 vékánál több búza és törökbúza jött be. Ez tette lehetővé, hogy 1759-ben a telek hátsó végében 4 szobát építettek, minek költsége 385 frt 36 dr. volt és 44 véka búza. Ebből 100 irtot P. Horváth Rebeka adott. 1765-ben a sikátor felől építettek 4 szobát 413 frt 93 dr.-ral. melyből az aranyosköri eklézsiák 266 irtot, a háromszékiek 39 frt 83 dr.-t adtak. A többi egyes jóltevők adománya. 1779-ben az árkosi zsinatra az esperesek 459 irtot hoztak. Maga a főgondnok 100 irtot adott, pedig saját megkezdett építése is félben állt. Az adakozás szép sikere reménnyel töltötte el az építtető főgondnokot, de már azon évi aug. 3-án panaszos hangon ír az esperesekhez s utasításul adja, hogy az eklézsiák vagyoni állapotukhoz képest 8—3—1 irtot, a papok 2, a mesterek 1 frton alól „meg se gondolják, hogy konferáljanak.“ E felhívása eredményéről mondja, hogy „az időhöz képest sok orcátlan alkalmatlankodásommal jócskán is congerálhaték.“ ő maga adott 50 frtot. Pápai István is 50-et. 1780 dec. 31-ről megint ír az esperesekhez s kéri őket, hogy minden kör legalább 200 frtot adjon vagy Ígérjen. 0 megint adott 100 frtot. 1781-ben tilalom miatt nem tarthattak zsinatot. 1782 ápr. 13-án újra levelet írt az esperesekhez, melyben utasításul adta, hogy a világiakat bízzák saját buzgóságukra, az eklézsiákat osszák 3 klasszisra; 10—6—3 frtot fizetők, a papokat és mestereket szintén : 6—4—2 és 3—2—1 frtot fizetők. Minthogy azonban a kollektázás megtiltatott, az építés jobb időkre maradt. Az iskola építése 1806-ban fejeztetett be de úgy, hogy az építésre az állandó kollektázás mellett is 4—5000 frt adósságot kellett felvenni. E szánalmasan gyenge anyagi helyzetben szerezték meg 1784 aug. 28-án az első tanári lakóházat, melynek sokáig rektori, utóbb püspöki ház volt a neve. A vételár 1700 frt volt, melyből Váró Mózes 500, Suki László 700 frtot ajándékozott. Horváth Ferenc saját költségén kijavíttatta és felszereltette: 1784-től 1850-ig itt laktak püspökeink, részben professzoraink. Áttekintvén ennek a szenvedésekkel és nélkülözésekkel, de csodás áldozatokkal is teljes századnak eseményein, eszünkbe jut a nagyszorgalmú és érdemes Uzoni-Fosztó, aki az iskola