Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
II. rész: A piaci iskola
174 1690-ben a török sokakat levágatott, másokat rabságba vitt, „hostatinkat“ felégette. 1697-ben „véletlen“ tűz hamvasztotta el templomunkat, scholánkat úgy, hogy csak külföldi segítséggel tudtuk felépíteni. 1703-ban a kurucoktól annyit szenvedett „ezen nyomorult helység“, hogy nincs nyelv annak elmondására. Kivűl-belűl egyformán károsították ostromlók és védelmezők egyaránt. 2—3 év alatt mezőinek, hegyeinek, kertjeinek semmi hasznát nem vette: felprédálták, néhányszor marháit elhajtották, a hostatokat felégették, a bástyákat és kőfalakat lerombolták. A városnak és hazának e bajait nehéz volt az eklézsiának nem érezni- A sallariumokat „akkor és úgy, amint illett volna“ nem tudta kiszolgáltatni és a restantiák egymásra halmozódtak. Innen a sok panasz, gyanakvás. Számos vita és összeszólalkozás támadt, mintha a nemfizetések valóságos oka nem a nincs, hanem a rossz gondviselés volna, a jövedelmeknek helytelen célokra fordítása. És ez oly mértékű volt, „hogy még a kivűlvalóknak is fülei vele megteltének.“ És az eklézsia eleihez „irogatások lőttének“, hogy szűnjenek meg a panaszok és gyanakvások. A vezetők keresték a módot az eklézsia dolgai igazgatására „hogy nyaka szakadván az atyafiságtalan ütközéseknek és gyanakodó szíveknek és ezekből származó szokott idegenkedéseknek, dísztelen hírnév folytatásoknak“, uralkodjék egyesség a gyülekezetben. Mindezeknek egyetlen kútfeje a számadásnemadás. Ha a kolozsvári eklézsia kurátorainak számadását (1660—1709-ig egy kötetben) végig vizsgáljuk, szomorúan kell megállapítanunk, hogy azok hosszú éveken keresztül nincsenek rendben. 1693-tól, sőt 1688-tól kezdve 1704-ig a kurátorok és a kvartisták számadásaiban a „difficultások“ halomszámra soroltatnak fel. Nem tudnak pontosan elszámolni a búzával, borral, igen sokat számolnak el aljra és seprőre, a maguk fizetésébe, egyeseknek többet adnak ki, mint kellene. Végehossza nincs a kifogásoló megjegyzéseknek. Nem csoda, ha a sallaristák nem kapták rendesen fizetésüket s azért állandó volt a zúgolódás és békétlenség. Ilyen bajok és nehézségek akadályozták az iskola áldásos működését. De voltak más bajok is. Úgy látszik, hogy Kolozsvári Dimén Pál igazgató a közte és az eklézsia között keletkezett egyenetlenség miatt hanyagolni kezdette kötelességét. Uzoni feljegyzi róla, hogy reversalisa ellenére orvosi gyakorlatot folytatott, saját dolgai és kötelességei elvégzésére diákokat alkalmazott, kartársait ellenőrizni elhanyagolta s inkább világi dolgokban foglalatoskodott, mint egyháziakban. Ezért a status nyilvános megrovásban is részesítette. Almási püspök a rektor ellen 1710-ben panaszt ad be, melyben azt mondja, hogy
