Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
II. rész: A piaci iskola
175 „mindeneknél tudva vagyon, egy nehány esztendőktől fogva kevés leckét tartott őkegyelme“. A diákokat nem rendeli ki a templomba szolgálatra, ha szükség van rá; sőt azt sem engedi, hogy más parancsának engedelmeskedjenek. Senkitől figyelmeztetést el nem fogad, mesternek ordinálni valakit veszekedés nélkül nem lehet. E vádak egy része azt mutatja, amit Uzoni is megállapított, hogy teendőit kezdte elhanyagolni, másik meg azt, hogy a plebánus és püspök hatásköre nem lévén szabatosan körülírva, Dimén nem engedett magának parancsolni. Ezért keresi a püspök a maga „infringáltatott authoritasa restituálását“. A plebánus és püspök e viszálykodása természetésen rossz hatással volt az iskola életére és működésére. Az 1711. évi zsinat az eklézsia kiküldötteitől azt az üzenetet küldi, hogy atyafiságosan igen-igen kérik őkegyelméket, hogy „az mater eklézsia a scholában való tanítást jobb rendben végye és t. Pálfi uramat állítsa be az scholában“. 1712 jan. 28-án a status gyűlése Medgyesről körlevelet küld a küküllőmegyei urakhoz, melyben „dűlőiéiben levő iskolánk jókarba állítására hív“ fel, a bajok legfőbb oka „a kolozsvári kollégiumnak veszedelmezése“, honnan eddig, mint a trójai lóból az emberek és hősök, úgy jöttek elő a filozófusok és tanulók, ekklézsiáinknak oktatói és nevelői“. De már mind a tanítóknak nem lételek, s mind aki vagyon is tunyasága, vagy extra sphaeram sui officii világiakra adása miatt annyira ruinásodott az a kollégium, hogy csak közönséges tanítók is alig adattathatnak ki valamely triviális scholákban, honnan származik mind szentséges vallásunknak s mind respublicánknak hanyatlása, lnclinata verő rés, nisi stalim erigatur, sísti non potest. E végre míg teljességgel ki nem száradnánk, a bajok orvoslásának legjobb módja: a tanárok számát szaporítani. De az eklézsia is, mi is ki vagyunk merülve: adományokat kérnek tehát, hogy Szent-Ábrahámit külföldre küldhessék, „s aplikálnák ellankadt scholánknak felépítésére“. Hogy a pénzügyi gazdálkodás még sokáig nem jött rendbe s a sallariumok nem fizettettek ki rendesen, mutatja az eklézsia 1715 évi febr. 10. közgyűlése, mely határozatokat hoz a tanárok beosztása és marasztása ügyében. Pákei János szász prédikátor ellen az az észrevétele, hogy sokat sétál és gyakran üzenet nélkül elmulasztja az istentiszteleteket és „csajtáros farkasbőrös paripán nyargalászik, mely illetlen dolog*. A püspököt s általa az egész tanítói rendet is intik, hogy az eklézsiát ne fenyegessék, hogy a dolgot másoknak is kiviszik és elmondják „sallariumoknak s kivált a pénzbelieknek egészen való ki nem szolgáltatása iránt, mintha az eklézsiától nem igazán adminisztráltatnék az ő kegyelmek sallariuma“. Pálfi
