Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
151 bírt, abból sok zavar lesz, melyet maguk is meg fognak bánni. A katolikusoknak az volt a válasza, hogy csak olyan hatáskört kívánnak, amilyennel a többi vallások püspökei bírnak. A megbízottak azt felelték, hogy a vikárius eddig olyan szabadsággal kormányozta eklézsiáit, amilyennel a többi püspök a magáéit. A katholikusok azt vetették ellen, hogy a vikáriusnak nem volt meg a paprendelés és szentelés, harangszentelés joga. A megbízottak szerint azért, mert ezt a hatáskört a katholikusok eddig a vikáriusnak a rendektől nem követelték. 2. Az alsóbb és felsőbb iskolákról. A katholikusok előadták, hogy eddig iskoláikban a retorikán felöli tárgyakat nem volt szabad tanítaniok. Mire a megbízottak azt felelték, hogy ők eddig sem ellenezték, hogy a magasabb tudományokat is tanítsák. 3. Sérti a katholikus papok szabadságát az, hogy saját szőlőjükből némely helyeken más vallások papjainak tizedet kell adniok; ahol a papoknak dézsmájuk van, mint pl. Kolozsvárt, abból az ők papjaik is részesedjenek. A megbízottak azt felelték erre, hogy az első nincs benne a diplomában s azt barátságosan is elintézhetik; a tizedet pedig Kolozsvárt adományként bírják s ebben a diploma szerint nem háborgathatok, mert ha a donatiokat egyben megzavarják, a többiben is „elromolnak“. 4. Ebben az a sérelmük, hogy számuk a tanácsban, táblán meg van határozva, ami eddig nem volt, amiért ezt törölni kívánják; de ha nem lehet, legyen egyenlő a száma az összes vallásbelieknek, mindenikből 3—3. Erre a megbízottak azt felelték, hogy a két első cikkelyben semmi sincs, miből a katholikusok sérelmet csinálnak. 5. Nincs szükségük templomhelyre, sem az építéshez segítségre, sem „puszta templomra“, hanem kívánják Kolozsvárt és Fejérvárt meglevő templomok egyenlő elosztását. És ez conditio sine qua non. Erre a vallások megbízottai, hogy ne legyen további versengésre ok, keveset feleltek. 6. Ezt a katholikusok nem akarták megmagyarázni, de a megbízottak azt mondották, hogy értendők a jezsuiták is. Mire a katholikusok azt felelték, hogy az egész kath. klérusnak teljes hatáskörrel s szabad vallásgyakorlattal való beengedését követelik. Erre a három vallás megbízottai azt mondták: ha ide mindenféle szerzetek bejőnek, nem kell ennél nagyobb zavar a javak tekintetében s a vallásügy sem marad nyugalomban Erdélyben. A katholikusok: e pontban nem engedhetnek s ha engednének is, a klérus mégis követelné. A 3 vallás megbízottjai márc. 29-én ezt felelik: Ha a diploma 1. cikkelye nem marad meg, a három vallás sorsa „egy óráig“ sem lesz biztos. A 2.