Gál Kelemen: A Kolozsvári Unitárius Kollégium története (1568-1900) 1. (Kolozsvár, 1935)
I. rész: Az óvári iskola
104 gondolatait, melyek a szívében éltek. És hovatovább az anyagi eszközök és lehetőségek is mind kisebb és kisebb mértékben állottak rendelkezésére. És állapítsuk meg azt is, hogy amikor a bőségesen dotált református tanári és papi állásokra kiválóan képzett tudós embereket állít a fejedelem bőkezűsége nemcsak Erdélyből, hanem Magyarországból, sőt a külföldről is ; nálunk hátraszorított s mind reménytelenebbé váló helyzetünkben kevés az átlagból kiváló ember, aki a siker reményével vehetné fel a harcot az egységesen támadó, céltudatosan vezetett és szervezett táborral szemben. A durván támadó hang csak a korszak vége felé Apafii alatt enyhül annyira, hogy ez már az irodalmi Ízlés határai között mozog. Torockai Máté magyarra fordította Enyedi György Explicationesét. A fordítás 1619-ben akkor jelent meg, mikor Bethlen Gábor Erdélyből távozván Bethlen István volt a kormányzó, aki 1620-ban a gyulafehérvári országgyűlésen a munka terjesztését megengedte. Mi volt e fordítás megjelentetésével az unitáriusok célja? Nem támadás, nem kihívás, hanem hogy hitelveik szélesebb körökben való megismertetésével védjék magukat az ellen a sok ádázlelkü gyanúsítás és gúnyolódás ellen, mellyel minduntalan találkoztak. Különben az „Elöljáró beszéd“ megmondja „kiváltképen való okát a mi írásmagyarázatunknak“. „Mi is, kik csak az Istennek tiszta, makula nélkül való szent igéjéhez minden emberi traditiókat hátrahagyván teljességgel ragaszkodtunk, tudván hogy igazságunk vagyon és mégis ez világ fiaitól — minthogy szentírásból nem árthatnak — méltatlanul káromoltatunk és szídalmaztatunk: nemhogy ezeket békességesen, sőt Isten erőt adván rá lelkiörömmel nem szenvednők; hanem hogy megtessék, az világ kiket és miért, méltán-e vagy méltatlan gyűlöl...“ „Nem egyebeknek bosszújukra és ingerlésekre — látja Isten — hanem magunk mentségére, az melyet kinek-kinek minden igazság megenged“. Kérik tehát az olvasót, hogy »minden idegen indulatot letevén szívéből, ne forte videntur Deo repugnare, olvassa, ítélje, vegye úgy, amint kibocsátják, „csendes, kegyes és istenes eszmével“. Nincs igaza tehát Pokolynak (id. m. II. 73.), midőn azt állítja, hogy az unitáriusok e fordítással a háromszéki eklézsiák kérdésében szenvedett vereségért, valamint a szombatos-heccek miatt akarták magukat megbosszulni s a reformátusokat megbosszantani. Az unitáriusok észrevették az idők változását s nem támadni, hanem védekezni akartak. S minthogy épen a szombatos kérdés volt napirenden s ezzel a Jézus Istensége és a Szentháromság, egészen természetes, hogy a védelem eszközét ott keresték, ahol találhatták: Dávid Ferenc „tiszta
