Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)
Első könyv
Ugyanez a Pál a Kol 2,6—8-ban int, ezt mondván: „Azért miképpen vettétek Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok őbenne. Meggyökerezvén és tovább épülvén őbenne és megerősödvén a hitben stb. Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely az emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint és nem a Krisztus szerint való.” De vajon, ha az igazi Krisztustól nem lettünk volna megfosztandók, Pál említette volna-e mindezt? S lehet-e nagyobb bölcselkedés annál, mint amelyet az Antikrisztus szolgálatában álló atyák találtak ki, akiről még egy hangot sem hallottak a próféták, Krisztus vagy az apostolok? Ilyen pl. a lényeg, személy, megtestesülés, személyek egyesülése, természetek közlése, elrejtőzés, egylényegűség, együttes örökkévalóság stb., amiket még kimondani is alig képes az egyszerű ember, arról nem is beszélve, hogy megértse őket, amelyeket egyébként most nem is tanítanak másutt, mint a filozófusok kollégiumaiban. Megerősíti ezt a 2Tessz 2,3—7, azt jövendölvén, hogy az Antikrisztus (azaz Krisztus elpusztítója) fog uralkodni az Isten templomában, akinek misztériuma Pál szerint már az ő idejében munkálkodni kezdett. Ha pedig valaki pontosabban megfigyeli, azt fogja találni, hogy az Antikrisztus által ma is védelmezett tévedések közül egy sincs ennél régebbi, nincs olyan tehát, amelyről azt mondanák az Atyák, hogy már az apostolok idejében elterjedt. A Fii 1,16 is panaszkodik azokról, akik az ő idejében Krisztust nem tisztán hirdették. Hogyha így volt ez már kezdettől fogva, mit gondoljunk arról, ami később történt? Ugyanezt mondja az lKor 1,23; 2,2-ben: Nem hirdet vagy nem ismer más Krisztust, csak azt, aki megfeszíttetett. Ha pedig a másikat, az Antikrisztusét ismerte volna, aki nem feszíttetett meg, és nem halt meg, vajon kellett volna-e annyiszor megismételnie ezt a megfeszíttetett? S vajon letagadta volna-e Pál, ha lett volna valaki ezelőtt, vagy akkor, aki nem feszíttetett meg? Az ApCsel 20,29—30-ban az efézusbeli véneket is vigyázásra buzdítja Pál; megjövendöli, hogy az ő eltávozása után gonosz farkasok fognak betörni és nem hagyják nyugton az Úr nyáját. De látjuk azt is, hogy ezt nemcsak azokra az időkre értette, sőt valahány rendje keletkezett a barátoknak és a hasonló álprófétáknak, a farkasoknak annyi csapata indult meg az Úr igazságának szétszaggatására. Hogy tehát röviden összefoglaljam, Pál az lTim 2,5-ben az igazi Krisztusnak és az igazi hitnek a lényegét adva, így szól: „Egy az Isten (az Atyát értve rajta), egy a közbenjáró is Isten és az emberek között: az Ember Krisztus Jézus.” S vajon, ha lett volna valami jelesebb Krisztus, azt elhallgatta volna-e? Vajon, ha lett volna valaki az előtt az ember előtt vagy abban az emberben, arról megfeledkezett volna-e? Hozzá teszi még egyébként Krisztusról: „aki odaadta önmagát érettünk” — lTim 2,7. Az Antikrisztus persze a saját találmányát nem engedi meghalni. 40
