Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)
Bevezető
1569-ben Dávid Ferenc és Biandrata által megjelentetett Refutatio Georgii Maioris című kiadvány is.) A Császmai István és Tordai Sándor András tollából ránk maradt szövegek (RMNy 237, 246.) elemzése mára világossá tette, hogy a képeket Császmai már 1567-ben megjelentette. Ez a kiadvány azonban elveszett, s a későbbi polémia alapján sem rekonstruálható egyértelműen, hogy az említett vitairatok alapján magyar nyelvűnek elképzelt kísérőszövegek az itt, a De falsa et re rab an olvasható latin textusok magyarításainak tekinthetők-e. A képek összeszedését a szakirodalom kollektív munkának tartja, s a nem magyarországi szerzők a kísérőszövegek szerzőjének Biandratát tekintik. A magyar szakmunkákban Császmai István szerepel szerző gyanánt mind a latin, mind a magyar változat esetében. A szofisták tanításait tartalmazó ötödik fejezet előtt egy rövid előszó olvasható, amely a protestánsoknak (nostri evangelici) is felrója, hogy csatlakoztak a skolasztikus filozófusok (Petrus Lombardus, Duns Scotus és Aquinói Tamás) téveszméihez. A tudós és kevésbé tudós skolasztikusok szakkifejezéseit hevesen elutasító szöveg nagy részben Servet műveiből merít. Csupán a skolasztikusok tanításait 17 tételben összegző részletnek (Sophistarum fidei articuli — A szofisták hitcikkelyei), illetőleg az abszurditásaikat tartalmazó befejező soroknak nincs meg a megfelelője a spanyol eretnek munkáiban. A korábbi szakirodalom egyébként a De trinitatis errvribusbun fedezte fel ezeket a párhuzamokat, Carlos Gilly azonban egészen pontosan kimutatta, hogy a fejezet szinte teljes egészében a Restitutio Christianismhoi vett kölcsönzés. A hatodik fejezet a címnek megfelelően és az egyes fejezetek rendjén haladva tartalmazza azokat az idézeteket, amelyek Augustinus felfogásának abszurditását igazolandó kerültek egymás mellé. A befejező részben olvashatunk az Augustinusról lefolytatott újabb vitákról, s arról, hogy ezek során Valentino Gentile is megfogalmazta véleményét. Ezt az antitrinitárius hagyomány már régen összekapcsolta azzal, hogy az említett olasz eretnek egyik munkájának — Protheses ex Augustino — legalább a címe megőrződött. Az itteni szöveg korábbi önálló megjelenéséről nem tudunk. A hetedik fejezet befejező részében azt olvassuk, hogy csak néhányat gyűjtöttek egybe azokból a helyekből, amelyekben Erasmus cáfolta a szentháromságról elmélkedők tévedéseit. A szöveg tehát kivonat az Újtestamentum különböző helyeihez írott AdnotationesbőX. Legújabban Irena Backus mutatta ki, hogy a válogatás tendenciózus, esetenként a szövegkörnyezet teljes mellőzésével kelti azt a benyomást, hogy Erasmus az ő oldalukon áll. Az összeállító neve nem ismert. Önálló megjelenéséről nincs adat. A nyolcadik fejezet újabb Bábel tornyaként mutatja be a rétorok és filozófusok szakkifejezéseit. A táblázatokat egy Niképhorosz egyháztörténetéből való részlet vezeti be. A magyar szakirodalom közelebbit nem tudott mondani a fejezet szerzőjéről, a lengyel tudományosságban újabban 20
