Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Bevezető

dosás ótestamentumi analógiájára hivatkozva a sátán megkötözésének, az Antikrisztus fogságából való szabadulásnak, a teljes evangéliumi igazság feltárulásának az Istentől elrendelt időpontját 1567-re teszi, s 1570-re jövendöli meg a diadal kiteljesedését, Isten országának földi megvalósulását, a béke birodalmának beköszöntét, amely a zsidók és a törökök megtérését és a kereszténység egységének helyreállítását is magában foglalja. Az antológiában szereplő latin szöveg lényeges pontokon eltér ettől az elképzeléstől. A jóslatok és jövendölések időzítésének elhagyása nem csupán időtlenné teszi a latin szöveget, hanem valamelyest józanabbá is, jóllehet ebben is gyakran olvashatunk a Babilon pusztulásának hamarosan bekövetkező vagy imádságaikkal megsürgethető voltáról. Még ennél is lényegesebb talán, hogy a latin egyáltalán nem Krisztus földi országának beköszöntéről értekezik, hanem az ősi egyház még romlatlan állapotainak és gyakorlatának helyreállításáról, s ily módon minden nehézség nélkül kapcsolatot teremtett a reformátorok hasonló gondolatmeneteivel.

E két lényeges teológiai tendencia — az anabaptizmus és a chiliazmus — áthangolásában jól tetten érhető a törekvés a megcélzott közegben esetíeg riadalmat keltő gondolatok tompítására és megszelídítésére, illetőleg annak a dogmatikai minimumnak megfogalmazására, amellyel egyaránt egyet tudtak érteni az erdélyi és a lengyelországi hívek. Ez távolról sem jelenti azt, hogy kilúgozott, izgalmuktól megfosztott szövegeket tartalmaz az antológia. Éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy ez az egyeztetési kényszerekből is kinövő reflexivitás is hozzájámlt ahhoz, hogy átgondolt szerkezetű mű jöjjön létre, amelyben az egyes szövegrészieteknek többnyire megtalálták megfelelő helyüket.

így az antitrinitáriusok által nagyon kedvelt ellentétező kompozíciót alkalmazva két könyvre osztották a munkát: egy rövidebb terjedelműre, amelyben kilenc fejezetet vettek fel, s egy terjedelmesebbre, amelyben tizenöt fejezet található. Az első könyvben helyezték el azokat a szövegeket, amelyek a háromságra vonatkozó hamis tanok kialakulásával, illetőleg kritikájával foglalkoznak, míg a második könyv elsősorban a pozitív tant tartalmazó, vagy azt magyarázó részekből áll.

A fejezetek számából is látszik, hogy a pozitív tant kifejtő második rész jóval terjedelmesebb, de a két könyv felépítésében ennek ellenére beszédes hasonlóságokat figyelhetünk meg. Az olvasóhoz intézett sorok után mindkettőben a fejezetek felsorolása következik, majd mindkét esetben kiemelkedő fontosságú, történeti, bizonyos értelemben történetfilozófiai fejezetek következnek, olyan szövegek, amelyek a szakirodalom egybehangzó állítása szerint is egészen kivételes jelentőségűek az antitrinitarizmus történetében. Az első könyv élén olvasható három fejezet (Praemonitiones Christi et Apostolorum de abolendo verő Christo per Antichristum, Quo nam pacto Antichristus Dei Ecclesiam et verbi divirti simplicitatem corruperit, De origine etprogressu Triadis, de

17