Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Bevezető

que initio Sophistices, et variis reclamatoribus) az első szisztematikus áttekintés a szentháromság dogmájáról és történeti útjáról, amely elsősorban Servet De trinitatis erroribus című munkájából merítve, de nagyfokú önállósággal mutatja be azt is, hogy milyen ellenfelei támadtak a későbbiekben ennek a dogmának. A második könyv első fejezete {Quomodo Christus suam instauret ecclesiam) ehhez kapcsolódva azt mutatja be, hogy miképpen teljesedik ki a reformáció Luther által megkezdett folyamata a szentháromságtagadók fellépésében. E fejezet fontos hozadéka, hogy a humanizmus és a reformáció különféle tendenciáinak heves vitáit és belső küzdelmeit optimista értelmezéssel mutatja be a tiszta és biblikus igazság kiteljesedésének természetes, de átmeneti kísérőjelenségei gyanánt. A szövegek összetartozását allúziók is bizonyítják. Az első könyv első fejezetének címére (Praemonitiones Christi...) látszik utalni a második könyv első fejezetének nyitómondata, amely azt jelenti ki, hogy nem hiába fogalmazódtak meg egykor ezek az intelmek és jóslatok. A két könyv ezt követően a hamis és az igaz doktrína részletes tárgyalásában valósítja meg a most már kissé halványabb párhuzamosságot, amely ugyanakkor egészen nyilvánvalóvá válik az egyes könyvek végén: mindkét esetben a viták során leggyakrabban használt szavakról és kifejezésekről kapunk összeállítást. Az első könyv esetében természetesen a szofistáknak nevezett skolasztikusok által használt biblián kívüli vagy eltorzított bibliai helyekről van szó, míg a másodikban azokról a bibliai kifejezésekről, amelyek a legtöbb értelmezési problémát okozták.

E példák is mutatják, hogy alaposan meggondolt szerkezetű kötetet állítottak össze gondozói, amelynek egyes fejezeteit persze nem mutathatjuk be részletesen, de arra talán vállalkozhatunk, hogy felidézzük alapgondolataikat, és egyúttal ismertetjük a szerzőjükről megfogalmazott véleményeket, illetőleg azt is, hogy megjelentek-e önálló nyomtatványként, s volt-e lengyel és/vagy magyar nyelvű megfelelőjük.

A II. János királyhoz intézett ajánlás teológiai tekintetben az antitrinitáriusok minimális programját — a szentháromság műszavainak kiiktatását — vázolja fel, de nyilvánvalóan nyit a Krisztus preegzisztenciáját tagadó elképzelés irányában is. A fejedelemnek a vallási tolerancia mellett érvelő korabeli európai munkákban megszokott módon az ítélkezést az Istenre hagyó zsidó főember, Gamaliel példájának követését javasolja. Az ellenfelek szidalmait egyfelől claudiusi mennydörgéseknek (szellentések!) nevezi, s a klasszikus és bibliai reminiszcenciákkal szemben a szarkasztikus humor és az ünnepélyes pátosz kissé szervetlen keveredésének további mozzanatait is észlelte a szakirodalom. Mivel ezek a stílusrétegek Biandrata leveleiből is fölfejthetők — egy 1568 januárjából ránk maradt levele is Béza claudiusi mennydörgéseiről beszél —, Pirnát Antal is úgy véli, hogy a szerző minden bizonnyal Biandrata lehetett.

18