Kovács Sándor - Molnár B. Lehel (szerk.): Két könyv az egyedülvaló Atyaistennek, a Fiúnak és a Szentléleknek hamis és igaz ismeretéről. Gyulafehérvár 1568 - Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyűjtőlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványai 2. (Kolozsvár, 2002)

Bevezető

szegény halászokat és megalázott nehéz sorsú embereket. Követői nem hordtak kardot, nem gazdag templomokban gyűltek össze, hanem a mezőkön, s csupán azokat keresztelték meg, akik felnőttként megvallván hitüket csatlakoztak hozzájuk. Ezt követően a kiadvány további hét antitézist is tartalmaz, ezek azonban már kizárólag azt hangsúlyozzák, hogy az igaz Krisztus nem létezett az előtt, hogy Máriától megszületett. Igen beszédesnek tarthatjuk, hogy kizárólag ez az utóbbi hét tézis került be mind az 1568- as antológiánkba, mind Dávid Ferenc további 1567—1571 között megjelent munkáiba. (Más kérdés, hogy névtelen és ajánlás nélküli kiadványként az Antithesis Pseudochristi teljes szövege Gyulafehérvárott jelent meg, s mint másutt részletesebben bizonyítani igyekeztem, elsősorban abból a célból, hogy az Erdélyen kívül élő olasz heterodox közösségekben terjesszék.) Egyáltalán nem mellékes ebben az összefüggésben, hogy kiadványunk második könyve első fejezetének zárlata nagyon határozottan visszautasítja, hogy bármilyen tekintetben fellazítani igyekeznének az adott társadalmi kereteket: „Az ellenfelek azt hirdetik rólunk, hogy a királyoktól való elpártolást hirdetjük, hogy tiltjuk az adók megadását és lázadást szítunk.” Különösen azt tarthatjuk feltűnőnek, hogy nagyon konkrétan az adók visszatartásának vádját is elutasítják. Említésre méltó ebben az összefüggésben az is, hogy a könyvben többször megfogalmazódik: a tiszta evangéliumi hit sorsa a történelem során mindig is attól függött, hogy melléje álltak-e az uralkodók, voltak-e párfogói a nép vezetői között. Nem csupán a János Zsigmondhoz címzett előszó beszél erről, hanem ezt olvashatjuk az első könyv ötödik fejezetének az élén is, s a mártírként elsiratott Servet tragikus halála is azt példázza, hogy milyen sors vár az igazság keresőire akkor, ha nincsenek megfelelő pártfogóik. Távol vagyunk tehát mindattól, amik a lengyelországi zsinatokon ebben az időben elhangzottak, s az idézett sorok inkább azt előlegezik, amit később igen részletesen Palaeologus fejtett ki a királyok és fejedelmek meghatározó szerepéről.

Hasonló eljárás figyelhető meg a Dávid Ferenc környezetében, de talán Grzegorz Pawel követői között is meghonosodott chiliasztikus „rajongás” kezelésében. Jól ismert, hogy a Krisztus ezer éves földi birodalmát a végső idők eseményei közé beiktató elképzelést különösen a heidelbergi káté és a második helvét hitvallás összeállítói marasztalták el indulatosan, s bár megjelentek megszelídített, valójában a reformáció apoteózisát megfogalmazó változatai is, az anabaptisztikus tendenciákkal összekapcsolt variánsok különösen gyanút keltőek és a felforgatás veszélyét felébresztőek voltak. Ezt a nemzetközi hátteret is figyelembe véve tarthatjuk igen izgalmasnak, hogy Dávid Ferenc az antológia második könyve első fejezetével összefüggő magyar nyelvű értekezésében, a Rovid magyarázatban ilyen chiliasztikus nézeteket tett közzé 1567-ben. A magyar nyelvű értekezés eléggé ismert módon a jubileumi év és a negyven esztendei pusztában való buj-16