Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
86 talansága. A lelkiismeret olyan lelki erő, amelynek szava ítél cselekedeteink helyessége vagy helytelensége fölött. Ha ez az erő a miénk, akkor rendelkezünk felette. Ámde úgy érezzük, hogy van egy felettünk álló hatalom, amely elkerülhetetlenül jutalmaz, vagy büntet. Hogyha valaki bűnt követ el, ránehezedik lelkére és összeroskad a nagy teher alatt. A lelkiismeret szava tehát, noha bennünk van, egyúttal felettünk is van. Ez csak akkor lehetséges, ha a lelkiismeret egy felettünk álló erkölcsi hatalom szolgálatában áll. Ilyen az Isten. így a lelkiismeret Isten szava az ember lelkében, amelynek nem lehet nem engedelmeskedni. Goethe ezt így fejezi ki: Halkan, egészen halkan szól Isten a mi lelkűnkben, hallhatóan mutatja, hogy mit kell cselekednünk és mit kell elkerülnünk. Seneca custos perpetuusnak mondja, amelyet nem lehet tévútra csalni. Van tehát az emberi léleknek olyan belső erkölcsi megkülönböztető tehetsége, amellyel Sokrátes óta foglalkoznak theológiai, lélektani és szociológiai szempontból. Vallásos kutatók úgy fogják fel, hogy a lelkiismeret által az isteni igazság jut kifejezésre az emberben. Isten szavának kifejezésre jutása ez az erkölcs területén. A lelkiismeretről való ez a felfogás élénk bizonysága annak, hogy az erkölcsi megítélés milyen elválaszthatatlanul összefügg a vallásos gondolkozással. A gondolkozás megteremtette a maga külön tehetségét az erkölcsi megítélés számára a lelkiismeretben, melyet azonosított az Isten szavával. Ennek értelmében a bűnbocsánat nem jöhet mástól, mint Istentől a lelkiismeret szava útján. Isten kinyilatkoztatása ez mindannyiszor, amikor erkölcsi döntések elé kerülünk. A bűnbocsánat elnyeréséhez az egyház felfogása szerint igen helyesen lelki előkészület szükséges. Ezt szolgálja többek között az urvacsoravétel előtt szokásos bűnbánati hét. Nagyon üdvös és mély lelki tartalmat magábanfoglaló gyakorlat, amely sokhelyt kezd kimenni divatból jeléül annak, hogy nem érezzük át eléggé a vallás gyakorlásának erkölcsileg is felemelő és megtisztító nagy jelentőségét. Bűnbánat nélkül pedig nincs vallásosság. Erre céloz Pál apostol az úrvacsorával kapcsolatban, amikor a következőket mondja: „Próbálja meg azért az ember magát és úgy egyék abból a kenyérből és úgy igyék abból a pohárból. Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának“. (I. Kor. II. r. 28—29. v) Minden imában van úgynevezett bűnbánati rész, amely az ember magábaszállását, bűneitől való megtisztulását célozza. Isten a legtisztább és a legszentebb lélek, hozzá csak megtisztult és megszentelt lélekkel lehet köze-
