Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
72 ható azt a megjegyzését, hogy az ember úgy gondol Jézusra, mint egy fiatal vőlegényre, aki együtt jár kel társaival, aki szeret mindent és mindenkit s szeretete számára szűk ez a világ. Wilde szerint Jézus személye annyira elbűvölte környezetét, hogy puszta jelenléte békét hozott a feldúlt lelkekre. A másik felfogás Jézust úgy tekinti, mint tragikus hőst, aki szinte szándékos öntudatossággal halad elkerülhetetlen végzete felé. Ez nem a szelíd, a vidám Jézus, hanem az, akinek lelke telve van eszkhatológiai hitével s aki fanatikusan hisz Isten országának csodálatos megvalósulásában s meg van győződve arról, hogy az Ő személye van elhivatva az új világ megteremtésére. Minden erejét és energiáját e célja megvalósítására összpontosítja, szándékosan keresi az összeütközést a hatalmasokkal, hogy siettese az időt az új világ megvalósulásához. Egy eszme uralja egész életét, hogy megteremtse Isten országát, melynek megvalósítására magában isteni elhivatást érez. Meg akarja fordítani a világ kerekét, mondja Schweitzer Albert. S amidőn nem mozdul a kerék, ráveti magát, amely végül Őt is összetöri. Egy fanatikus tragikus hős itt Jézus, aki meg nem értve, felemelt fővel, egy célra függesztett tekintettel halad az élet útján egészen a Golgota keresztjéig. Van olyan felfogás, amely az utóbbi Jézust a történeti valószínűséghez közelebbállónak tartja, mint a szives és nyájas erkölcs-tanítót. A felfogások eme különbsége azt mutatja, hogy Jézus személyisége kimerithetetlenül gazdag s megértése elé nehézségek tornyosulnak. Eltekintve ezektől a felfogási módoktól egyértelműleg megállapíthatjuk Jézus karakterének következő jellegzetes tulajdonságait. Jézus lelki ember volt. Ez azt jelenti, hogy ki tudta magát ragadni mindazokból a gyarlóságokból, amelyekbe a halandó ember el van merülve a testiséghez s általában az anyagi világhoz való kötöttsége folytán. Nem csinált kultuszt a minden téren való mértékletességből, de cselekedte. Nem okozott neki gondot sem hideg, sem meleg, sem éhség, sem szomjúság. Nem törődött mindezekkel, nem foglalkozott velük. Épilyen közömbös a vagyonnal és a vagyontalansággal szemben. Őmaga ugyan az utóbbira hívja fel a figyelmet azt mondván: „Add el mindenedet“, mert igen jól tudta, hogy minden vagyoni megkötöttség elvonja az embert lelke művelésétől az Isten dolgaival való foglalkozástól. Azért nehezebb a gazdagnak bejutni az Isten országába, de bejuthat, ha fel tudja magát szabadítani az anyagiasság rabszolgaságából.
