Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
68 állítás is túllő a célon épúgy, mint az előbbiek. Az, hogy Jézus egyik volt a sok közül, tulajdonképen azt akarja kifejezni, hogy Ő nem az a régen megígért Messiás, akiről az ótestamentum is beszél és nem az ember- és természetfölötti Krisztus, amint a keresztény dogmatika tanítja. A fenti kifejezés tehát az orthodox theologia beállításának helytelenségét akarja nyomatékosan kifejezésre juttatni, de egyúttal Jézus munkájának és jelentőségének olyan értékelését foglalja magában, mintha Jézus prófétai működése semmi lényeges különbséget nem tartalmazna, más hasonló jelenségekkel szemben. Ennek a mindent leegyszerűsítő liberalizmusnak nincs igaza a következő okokból. Minden történeti jelenség individuális. Bármilyen hasonlók a külső körülmények, mégis minden történeti esemény különbözik a másiktól nemcsak az időben, hanem lényegében is, tehát minden, ami egyszer történelmi, egészen különleges egyéni vonásokat mutat. Ez az individuális vonás már magában utal arra, hogy minden történelmi személyben és eseményben van valami, ami máshol éppen úgy soha meg nem történt. Jézus fellépése és prófétai munkája, tisztán ebből a formális szempontból megítélve is, egészen sajátos, a maga történetiségében egyedülálló. Ha azonban személyiségének lelki értékeit, az általa felismert valláserkölcsi igazságoknak objektiv tartalmát nézzük, lehetetlen arra az álláspontra helyezkednünk, hogy itt egyről van szó a sok közül. Jézus lelki alkata, a tanításaiban foglalt igazságok értéke messze felülemelik őt a történelmi relativitás kategóriáin. Lehet, hogy a történelmi fejlődés folyamatát tekintve, a Jézus által hirdetett igazságok közül sokat megtalálunk már előtte is a prófétáknál. De az a hangsúly és nyomaték, amit Ő a tanításaiban foglalt igazságoknak adott, ahogyan azokat kifejezte és személyes életével is igazolta, mind egyedülálló a maga nemében. Ha pedig mindehhez hozzávesszük a történelmi hatást, amelyet személyisége és tanításai előidéztek, rá kell jönnünk arra, hogy itt eredményeiben, hatásában egészen sajátos, kivételes és különleges, értékeiben eléggé fel nem becsülhető s valódi érdeme szerint soha kellőképen meg nem értett és értékelt jelenséggel állunk szemben. A hisztorizmus és az evolucionizmus föltevése az, hogy nincsen abszolút igazság, hanem minden fejlődik és változik s igy minden relativ. Pedig az igazság érvénye változatlan s maga a fejlődés sem lehet egyéb, mint az igazság explikációja különböző fázisaiban. A történelmi fejlődés bármely
