Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
50 a tapasztalati világ megismeréséhez vezetnek, elégtelenek. Isten nem foglalható bele a tapasztalati világba. Sem az érzékek világa nem segít erre, sem pedig a tapasztalat transcendentális föltételei nem elegendők erre. A transcendens jelző nem azt jelenti, hogy a világon kívül álló, mert ennek semmi értelme sincs. Világ elnevezésen értünk mindent, ami van, a mindenen kívül pedig semmi sem lehet. Az isteni transcendencia fogalma Istennek az emberi tudáshoz való viszonyát, illetve ezzel szemben való fölötteálló, kivételes helyzetét van hivatva megjelölni. Ezzel szemben az immanencia jelenti a tapasztalati világ határain belül állót, ami az ember által elérhető. Isten immanenssé lesz akkor, amikor mibennünk, a mi lelkivilágunkban érezteti hatását, azaz ott nyilvánul meg. Szóval, amikor tapasztaljuk Őt, természetes, hogy Isten nem lehet immanenssé a maga létének teljességében. Isten a maga transcendens mivoltában is megtalálja útját az emberi lélekhez s akkor immanenssé lesz az emberben. Ebbe az immanenciába nem zárható be. Ebből látható, hogy Isten transcendenciája és immanenciája nem zárja ki egymást. Mindkettő szükségképpen egészíti ki Istennek személyes, öntudatos lény gyanánt való fölfogását. Ez a személyes Isten transcendens, de immanens is lehet. Isten személyes lény gyanánt való felfogása már azért is szükséges, hogy elkerüljük a pantheismus egyoldalúságát. A pantheistikus felfogástól úgy sem lehet egészen megszabadulni, gondolkodásunk korlátái között állandóan kisér az Isten elgondolásával kapcsolatban. Ha feledjük a személyes Isten gondolatát, akkor teljesen beleveszünk. Pantheistikusnak nevezzük Istennek azt az elgondolását, amely Őt személytelen erőnek tekinti, amely nem különálló valami, hanem a világban immanenter, benne működő. A pantheismus álláspontján Isten és a világ egybeesik. Sokféle árnyalatát különböztetjük meg, van naturalistikus, spiritualistikus és monistikus pantheismus. Az elsőnek képviselője Haeckel; a spiritual]sták a szellemiséget emelik ki Isten és a világ összefüggésében, ilyenek Hegel, Schopenhauer és Hartmann. A monistikus pantheismus klasszikus képviselője Spinoza. A nagy gondolkodók általában ingadoznak Isten személyes és személytelen, azaz pantheistikus felfogása között. Az előbbit vallja Leibnitz és Kant, az utóbbit Spinoza és Hegel. A personalismus mellett tör lándzsát Lotze Herman. Jézus és az evangéliumok elgondolása egészen personalistikus, amelyből csak helyenként villannak fel pantheista színezetű megnyilatkozások.
