Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
51 6. A teremtés, mint Isten munkája. A hagyományos hittan, a bibliára támaszkodva, Istent mint a világ teremtőjét mutatja be. Általában meg szokták különböztetni Isten belső és külső tevékenységét. A teremtés a külsőkhöz tartozik (opera ad extra). Szentábrahámi a következőket mondja: Az isteni elhatározásnak első végrehajtása a teremtés, amely nem egyéb, mint az előbb nem létezett valóságnak előállítása, létrehozatala, mint az égnek, a földnek, a tengernek és minden azokban levőknek. Minden dolgoknak rendszeres összealkotását világnak szokták nevezni. A keresztény teremtés hitéhez részben kozmológiai viták, másfelől pedig dogmai tartalmú tanok tapadtak az idők folyamán. Mindezektől eltekintve megállapítható, hogy a bibliának ama fölfogásában, amely a teremtés munkáját Istennek tulajdonítja, rendkívül mély belátást és bölcsességet látunk. Ha van valami a világon, ami isteni dolog, akkor a teremtés bizonyára ilyen. Az emberi gondolkozás, a filozófiai eszmélés évezredek óta foglalkozik a világ teremtésének kérdésével. A nyugati filozófia kiindulási pontját kozmológiai kérdések adják. Thales már fölveti a világ teremtésének problémáját s utána Kantig, Laplaceig, Haeckelig, különböző oldalról próbálják a kérdést megközelíteni, de kielégítő feleletet nem adott senki sem. A teremtés, úgy látszik, megmarad mindörökre a legnagyobb és a legmisztikusabb kérdésnek a tudomány számára. Megmarad valami Istennek, amit az emberi elme megfejteni nem képes. A tudományos elemzés elmegy egy bizonyos pontig s ott kiesik kezéből a fonál, mely tovább vezethetné. „Csak az Isten teremthet, csak az Isten alkothat újat, ez az Ő privilégiuma. A lángelme Isten ihletésének magasztos pillanataiban fölfedezhet újat, föltárhat ismeretlen igazságokat s ezzel a tudományt előbbreviheti. Sőt maga is alkothat s művészi formába öntheti a benne megszületett gondolatot. Az ember ilyenkor valóban érintkezik Istennel, a világ teremtőjével. Azonban a legmagasztosabb emberi alkotás is csak halvány fénye és visszatükrözése az Isten teremtő munkájának. Az ember csak a meglevőt fedezheti fel, meglevők alkalmazásában és alakításában éli ki magát. Csak az Isten teremt és teremthet újat, teljesen újat. Semmi sem új a nap alatt, mert amit az ember kihoz a meglévőből, fölfedez a világban vagy sajátmagában, az őreá nézve, tehát viszonylagosan új, de nem absolut értelemben.
