Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
II. Az unitárius hittan főbb pontjai
37 az ő örökös témája, ez az új értékelés kulcsa, amelyet tanított s amelytől remélte az emberiség boldogságát. A kereszténység dogmáit, azaz ontológiáját könnyebb volt átvinni a népek életébe, mint ezt a bennső kereszténységet, amely csak a lélek értékét ismeri el. Az előbbi tisztán az értelmet fejleszti, az utóbbi a szubjektív elem, azonban az akaratra, az érzületre bat nemesitőleg. Az előbbi külső szempontokból ítélkezik, az utóbbi a lélek tökéletes átalakulását föltételezi. Türelmes önmegadás é6 önmegalázkodás az a forrás, amelyből az önismeret és a vallásos érzés mélysége fakad. A lélek legfőbb java a szeretet, ezt becsülte legtöbbre Jézus (Máté, XXII. r. 37. v.). Az öntudatos szeretet erős egyéniségeket követel meg s igy a Jézus kereszténységében a szeretet tényeiben felismerhető egyéniség szellemi alkatának teljessége jut kifejezésre. Ezt megvalósítani pedig összehasonlíthatatlanul nehezebb és súlyosabb, mint dogmákat elfogadni s ennek alapján remélni a lélek üdvösségét. II. Az unitárius hittan főbb pontjai. 1. Istenről általában. Troeltsch Ernő: Hittan c. művében azt mondja, hogy amikor az Istenről szóló fejezethez ér, remegéssel és félelemmel fog hozzá a feladathoz. Tudjuk, hogy Ő a fény, amelyet senki sem lát s amelyből csak egyes sugarak esnek lelkűnkbe. Amikor Istent meg akarjuk ragadni, azoknak a szikráknak az alapján, amelyek eljutnak tőle hozzánk, nehezen boldogulunk s mindabban, amit mondunk, sok téves is lehet. Körülbelül mi is ezt érezzük, amikor az Istenről szóló fejezethez jutottunk. Érezzük a sok nehézséget és a felelősséget akkor, amikor az Istennel kapcsolatos kérdésekhez nyúlunk azon célból, hogy a hittan számára megközelíthetővé tegyük. Tisztába kell jönnünk azzal, hogy Isten a hitben és a hit számára feltétlenül létezik. Létezhetik a tudás számára is. Ez a tudás azonban sohasem teljes és nem lehet olyan feltétlen, mint a hitnél. Azért, amikor Istent tudásunk számára akarjuk hozzáférhetővé tenni, nem azt kérdezzük, hogy van-e Isten és hogy milyen az Isten, hanem azt, hogy van-e tudásunk és mennyiben lehetséges tudásunk Istenről és arról, hogy milyen az Isten. A kérdésnek ezt a módszerét Kant
