Varga Béla: Hit és vallás. (Tanulmányok) (Kolozsvár, 1948)
I. Bevezetés. A hittan jelentése
34 gégével az elvek testet öltöttek, vagyis az életbe bekerültek- Mind a kettő sok változáson ment át. Az értelmi rész változásait a theologia történeti fejlődése mutatja be, az egyéni átélés változásait, vagyis a jézusi elgondolás gyakorlati megvalósításának formáit a különböző korok társadalmi, erkölcsi és vallási felfogásában találjuk meg. Az előbbi könnyen megragadható, pontosan lejegyezhető, azért erről több tudomásunk van. Az utóbbi sokban függ az egyesek egyéni életének nehezebben megragadható és leszögezhető eredményeitől. Azonban ezen az utóbbi területen is vannak bizonyos állandó vonások, amelyekbe belekapaszkodhatunk akkor, amikor a fejlődés tényeit és elváltozásait akarjuk megragadni. Mind az értelmi, mind pedig a megélési formáknak a letéteményesei az egyházak, amelyek mindenikében valami módon visszatükröződik annak a lényege, amit Jézus vallásának nevezünk. A kereszténység kifejlődésében két irány alakul ki,, amelyek a vallás alkatának kettős irányzatát képviselik. Az egyik az értelmi irány, amely a XII. századtól kezdve az u. n. scholasztika theologiában tükröződik vissza. Ez az irányzat a kereszténység elvi részét dogmákban rögzítette meg. Ez a megrögzitett forma azonban az idők haladásával nem mindenben elégítette ki az egyesek vallásos igényeit. A merev és mozdulatlan dogmai formák mellett az élő vallás valami egyébre áhítozott. Az egyes megélte a vallást s ennek az élményének tartalmát és tanulságait igyekezett biztosítani a maga részére. Ezek voltak a misztikusok, akik az Istenben való elmerülésben látták a vallás lényegét. A dogmák értelmi alkata lehetővé tette, hogy megfogható határozott formába legyenek önthetők. így alakul ki a scholasztika theologia, amely a kereszténység értelmi alkatát a maga módja szerint szögezte, de elég korán meg is állította, szívósan ragaszkodva a már egyszer leszögezett alaphoz. A dogmaalkotás felfogása szerint a dogmák változatlan és örök formák, Jegfennebb itt-ott engednek meg a lényeget nem érintő mellékhajtásokat. A kereszténység hivatalosan elismert alapvető dogmáit még a protestantizmus is csaknem változatlanul átvette. Schleiermacher volt az, aki a dogmáknak új értelmezést és szint adott s valamennyire modernizálta. A tény azonban az, hogy a dogmaalkotás egyelőre megakasztotta a kereszténység jézusi tanításának fejlődését és gyökeres átalakulását. A keresztény vallásos felfogás azonban, amint említettük, nem pusztán dogmákban él tovább, hanem az egyéni
