Dávid Ferenc: Dávid Ferenc értekezése a kettő Istenségről. De Dualitate (Kolozsvár, 1943)
D. F. A mi tudományunk az, hogy ezt a Jehovát, akitől mindenek vannak, önmaga és a Szentlélek által kell segítségül hívni, nem pedig az ő egyszülött fia, a Krisztus által, hiszen másképpen Krisztus eljövetele előtt Istennek igaz segítségülhívása egyáltalán nem létezett volna, a Dávid zsoltáraiban is nem az igaz segítségülhívásnak formája volna elénk tárva. És nincs is az az újszövetségben megparancsolva. hogy a Krisztus közbenjárásával hívjuk segítségül az Atyát. Krisztus által azért nyílik lit nekünk az Atyához, mert ő fölfejtette a módot és utat arra, hogy az Atyát megismerjük s hozzá járulhassunk, amint ezt a „megismerés“, „meglátás“, „az Atyához való járulás“ egyenértékű kifejezések nyilván megmutatják. A szőlőmíves, szőlőtő és hajtások hasonlata, magának Krisztusnak magyarázata szerint, nem a közbenjárásra, hanem Krisztus tanítására s az ő erejére vonatkozik. Ami következtetés által van levonva, hogy t. i. az Atyát nem a mi, hanem a Krisztus fejének mondják, valamint, hogy minket sem mondanak Isten tagjainak, hanem a Krisztusénak, a Krisztus közbenjárása nélkül tehát semmit meg nem nyerünk: ez az állítás nem elég szilárd és helytálló. Mert még mielőtt Krisztus a mi fejünkké lett volna, Isten fiainak könyörgései meghallgatásra találtak és az Atyaisten előtt kedvességet nyertek. S ellenkezik ezzel magának Krisztusnak a tanítása is. Miután ugyanis egynéhányszor tanítványait intette, hogy az ő nevében kérjék az Atyát, nem parancsolja, hogy azt az ő közbenjárására s bizalmára kérjék, s nem azért mondja, hogy az Atya őket meg fogja hallgatni, mert ő lesz a közbenjárójuk, hanem, mert az Atya szereli őket. Az ige világos: „ama napon az én nevemben fogjátok kérni és nem mondom nektek, mivel én fogom az Atyát kérni érettetek.“ S azt sem olvassuk, hogy mikor az apostolok segítségül hívták amaz igaz Istent, azt állítólag a közbenjáróban bíztukban tették volna s mégis azt olvassuk, hogy az Atyaisten meghallgatta az ő könyörgésüket. Olvastam Kálvin Institutiójában, hogy az egyház üdvössége kezdettől fogva a közbenjáró személyén alapult s hogy ezt milyen megdönthetetlenül bizonyítja, ítéljék meg mások. Nem csalatkozhatnak, akik tisztükhöz híven, 32
