Dávid Ferenc: Dávid Ferenc értekezése a kettő Istenségről. De Dualitate (Kolozsvár, 1943)

Krisztust, a mestert és az ü tanítását követik. Már pedig Krisztus Máté ö., Luk. 6., Ján. 4. és más egyebütt, ahol az imádkozás formáját elénk tárja és megtanít arra, miképpen kell imádkozni, a közbenjáróban való bíztunkról semmi említést nem tesz, hanem arra tanít, hogy állhatatosan keli imádkozni s azt Ígéri, hogy az Atyaisten kéréseinket meg fogja hallgatni. Hanem hát szinte mindenkinek, akik azi hiszik magukról, hogy a szentírásban járatosak, a szája már rájár arra, hogy a Krisztus közbenjárása nélkül nincs üdvösség, a benne: való bizalom nélkül senki nem idvezül, a Krisztus ismerete nélkül senki Isten előtt kedves és szívesen látott nem lehet és hogy a mi kiválasztásunk, amit ők a mi kiválasztásunk alapjának állítanak, a Krisztuson alapszik. Ezek s hozzájuk hasonló dolgok mivei bizonyításra szorulnak, méltán kívánhatjuk a szentírás bizonyságait. Mert a szentírás értelme az, hogy reménységünket és bizodalmunkat vessük az egy Istenbe, Krisztusnak Atyjába, a Krisztusba vetett hit pedig annyi, mint elfogadni a bizonyságtételt és egyetérteni a Krisztus tanításával.

33