Dávid Ferenc: Dávid Ferenc értekezése a kettő Istenségről. De Dualitate (Kolozsvár, 1943)

B. Gy. II. tétele.

Ez az igaz Üristen és Krisztusnak Atyja, azzal, hogy természeténél fogva egyedüli s magától való Isten és Űr, nemcsak az összes halandó és élő isteneket és urakat, hanem a halhatatlan Krisztust is kizárja az ő előjogának közösségéből, már csak ezen oknál fogva is.

D. F.

Ez az igaz Úristen és Krisztusnak Atyja, azzal, hogy természeténél fogva egyedüli s magától való Isten és Űr, nemcsak az összes halandó és élő isteneket és urakat, hanem a halhatatlan Krisztust is kizárja a maga előjogának közösségéből, söl kizárja az Atyaisten láthatatlan istenségéből is, mint amely mással nem közösíthető, nehogy két, azonos istenségű, hasonló és mégis kiilömböző Isten jöjjön létre.

1>. Gy. III. tétele.

Ugyanaz az egyedülvaló, igaz Jehova, az ószövetségben a maga lelke által közvetlenül teremtett mindeneket, az újszövetség szerint pedig az ő Fia, a Jézus Krisztus által, a Szentiélekben, a világot újra és közvetlenül megalapította, általa ugyanazon Atyaisten, a neki adott minden hatalomnál fogAa, most is kormányoz és igazgat mindeneket.

1). F.

E tétel alapján négy dolgot kívánok kinyilatkoztatni.

Először: ha egymaga közvetlenül teremtette a világot és senki más vele együtt, akkor az ö lelke lesz maga az Isten, Fia pedig az ő ereje és képessége lesz, ez oknál fogva sem a Fiú, sem a Lélek nem teremtője, megtartója és igazgatója a mindenségnek, hanem maga az Atya és valahányszor a szentírásban ezeket a kifejezéseket találjuk: a Lélek által, a Fiú által, ez azt teszi, hogy saját maga által; erről tanúskodik Krisztus is: ,,az általam végzett munkákat nem én cselekszem, hanem» maga az Atya, ki énbennem él.“ Es ez értelemben Krisztus közbenjárónak voltaképpen nem mondható, csak amennyiben az Atya általa és benne jeleníti meg a maga erejét, úgyhogy a cselekvés módja és minemüsége inkább az emberi fölfogáshoz alkal-30