Dávid Ferenc: Dávid Ferenc értekezése a kettő Istenségről. De Dualitate (Kolozsvár, 1943)

és remény, hogy ebben nekünk is közönségesen részünk lesz és miért ne győzedelmeskedjünk eképpen minden veszedelmen, sőt magán a halálon is, hogy rendíthetetlen reménységgel és nyugodt lelkiismerettel mondhassuk el: a halál nekem nyereség, az élet pedig a Krisztus. így aztán a legrendületlenebbül megáll a Krisztusról való minden Ígéret, de ha őt akár az Atyaistennel egy rangba helyezzük, akár ha hitünket és reménységünket beléje, mint Istenbe vetjük, a Krisztusról való összes Ígéretek fölötte hiábavalókká válnak. Mert ő az ő Atyjának tisztességét és dicsőségét kereste s efféléket sehol a maga számára nem követel, hacsak az ö Atyja dicsőségét és tisztességét megtagadni nem akarja. Az ítélet, amit Krisztus fog szolgáltatni, az ő Atyja ítélete, mert Isten elhatározta, hogy e férfiú által ítéli meg e világot. Maga Isten jutalmaz a jutalmakkal és sújt a büntetésekkel, az ő fia által hozott ítélet szerint. Csakhogy mivel Krisztus fog ítélni és kinek-kinek cselekedetei szerint megfizetni, azért még nem állítható, hogy Krisztus az az Isten, aki az Atya, sem pedig, hogy valami mástól való másféle Isten, mert ilyen módon az apostolok is Istenek s azoknak mondhatók.

A világosság amaz Atyja, ki az ő lelke erejével megvilágosította a mi elménket, hogy így a háromságot az Antikrisztus koholmányának ismerhettük meg, ugyanő, elűzvén a sötétséget, tanítson meg, hogy csak egyedül őt ismerjük és kövessük s mutassa meg, hogy a kettősséget, a régi koholmány maradványát mindenkinek méltán el kell vetnie. Ámen.

23