Dávid Ferenc: Dávid Ferenc értekezése a kettő Istenségről. De Dualitate (Kolozsvár, 1943)

A Kettősségről

Ez ügyben három leendőt kell elvégeznünk: először ki kell mutatnunk a Kettősség alapját; másodszor be kell bizonyítanunk, hogy azon érvek, melyekkel némelyek a Kettősség gyűlöletes nevét megsemmisíteni törekszenek, olyanok, hogy általuk a Kettősség még szilárdabb alapra helyeztetik; harmadszor ki kell mulatnunk, hogy bizonyító idézeteik a céljaiknak nem felelnek meg.

1. FEJEZET.

Mindenek előtt közöttünk és ellenfeleink között az a kérdés merült föl, hogy ez a három: Atya, Fiú és Szentlélek egy és ugyanazon lényegüek-e. Azt az állítást, hogy a három közül bármelyik lehet önmagától való Isten, igyekeztünk szóval meggyöngíteni és pedig méltán. A téves állítást magát azonban gyökerestől még nem irtottuk ki. Először is megengedtük azt, hogy Istennek vannak olyan elnevezései és jelzői, amelyek az ő lényegéből folynak. Ezzel az isteni természettel teljes a Fiú is. Ezért mondható Istennek s az is. Ha hát eképpen Krisztus Isten s annak is mondjuk, miért nem egy lényegéi az Atyával? Hiszen Istentől való Isten, mivel őmagától való és miért nem a Szentlélek is, holott ő is Istentől való és Istentől eredelt. Ez volt oka, hogy mindenek előtt azt akartuk eldönteni, vannak-e valami olyan nevezetek, melyek Isten lényegének nyilváníttatnának s arra az eredményre jutottunk, hogy semmi ilyen nincs, hanem minden csak Isten cseleketeinek és munkáinak körülírása.

Először is hát sem a Hármasság, sem a Kettősség meg nem dönthető, hacsak ki nem mutatjuk, hogy az Atyaisten sem Krisztussal, sem senki mással nem közölte a maga

9