Magyarság és vallás (Budapest, 1942)

Simén Dániel: Unitárius lelkész az új világ küszöbén

41

fundamentális kérdéseit, de az egyszerű ember mély hitével kell, hogy azokat megoldja, akár csak a gyermeke, kinek Jézus odaígérte az Isten országát. Ez a két vonás, vagy két arculat adja meg az ő élethivatásának, különösképen hitvilágának sajátos színét és izét. Ha nem lehet enciklopédikus tudós, mert ez a lehetőség csak keveseknek adatik meg, legalább sajátítsa el a tudományos szemlélet legszükségesebb alapelemeit: a félszínmentes nagyvonalúságot, a szűk látókörből kilépő, szervesen átfogó képességet s a fejlődésben, mint isteni törvénybe vetett hitet. Mi unitáriusok, sohasem féltünk a tághorizontú kitekintéstől s az összehasonlítástól, amikor értékeink másokéval serpenyőbe kerültek és nem féltünk a több világosságtól sem, hiszen a tisztánlátás Istent még gazdagabbnak tüntette fel s bennünk mélyebb és mélyebb hitforrásokat fakasztott. S maga az a tény, hogy vallásunkat helyesebben a vallást, mint az emberi kultúra legjelentősebb tényezőjét a tudós szemüvegén keresztül vizsgálhatjuk a legprimitívebb életmegnyilvánulásától a legbonyolultabbig, a fetisizmustól a numinozum, a szentséges fogalmáig, nemhogy eljelentéktelenítette vagy profanizálta volna bennünk a meghajtó tiszteletet, de erősítette, mint a művészben, ki az egyszerű képírástól Munkácsy Mihály Krisztus trilógiájáig kíséri a festészet haladását.

Ortodox teológus körökben mind uralkodóbbá válik az a felfogás, hogy a kijelentés nemcsak lezárult a Bibliával, de egyedül a Bibliára korlátozódott. Jó néhány hónappal ezelőtt olyasmit olvastam, az