Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Simén Dániel: Unitárius lelkész az új világ küszöbén
37 mert felfogás, hogy a történelmet isteni irányítás mellett emberek csinálják. Ezek szerint az örök unitárius gondolat a lelkészekben mintázódik ki. Ők nemcsak puszta hordozói, hanem megtestesítői annak velük, bennük és általuk áll, győz vagy bukik az unitárius gondolat. Címfejezetünknek van még egy másik érdekessége s ez az „új világ küszöbének” a gondolata. Feltehetjük a kérdést, hogy merő divatból vagy őszinte meggyőződésből beszélünk-e az új világról? Vagy talán egy vágyálom az egész, mert az újban benne sejlik a jobb lehetősége? Mi, unitáriusok, a folytonos megújulásban vallásos meggyőződéssel hiszünk, mert ez az örök reformáció gondolatának logikus következménye s mert ez a dolgok rendjének isteni törvényszerűsége. A mi íratlan hitvallásunk súlypontja a fejlődés gondolata köré csoportosul. Számunkra a fejlődés nem egy jövőbe rajzolt eszmény, nem kedvünk szerint választható emberi feladat, hanem természeti, vagy vallásos színezettel, isteni törvény. S a fejlődés mindig újat hoz elő. Az új világ tehát holt bizonyossággal közeleg s az unitárius lelkész a küszöbön áll, ami újra nem esetlegesség vagy vak véletlen munkája, hanem vallásunk szelleméből adódó hivatás-tudat. A kélesztő kovász-sors maradéktalan megélése. Az unitárius lelkész kemény, zord időkben nem vár és nem könyörög csodákért, mint a magábaroskadt Jónás próféta a ricinusfa alatt s Lót aszszonyként sem mered a múltba, hogy kőbálvánnyá változzék, hanem a küszöbig, a kibontakozás lehetőségéig küzdi előre magát, mint sirály a viharban.
