Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Józan Miklós: Hivatal és hivatás
30 az uítánatok sarjadzó nemzedéket, amelynek jóvoltáért mindannyian felelősséggel tartozunk. Hogy milyen lesz a magyar jövő, az politikai tekintetben mostanában dől el az orosz harcmezőkön; de a belső frontnak a kialakulása éppen olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a fegyveres csatarend. Sem a külső, sem a belső frontnak nem szabad ingadoznia. Emlékezzünk csak vissza: az első világháború utolsó szakában is az volt a legnagyobb hiba, hogy megingott a belső front s a nemzet sorsának irányát hangos szavú és kétes értékű felelőtlen elemek szabták meg, akiknek minden mindegy volt, ha csak mértéktelen becsvágyukat elméleti tanaik terjesztésében előbbre vihették. Mi, akik annak idején szenvedő tanúi valánk annak a dicstelen korszaknak, óva intünk mindenkit, hogy ne adjon hitelt azoknak a híradóknak, akik egyet gondolnak és mást mondanak s akikre nemhogy egy ország, de még egy falucska sorsának intézését se merném reábízni... Periculum in mora ... Ne késlekedjünk tehát éppen mi, akikre egy-egy Gyülekezet lelki gondozása bízatott, — talán jelen tanácskozásaink folyamán is — lehetőleg együttes megállapodásra jutni ebben a tekintetben; mert nekünk, mint lelkivezéreknek ott kell tartanunk a kezünket a népünk ütőerén s megfigyelnünk és távol tartanunk minden olyan káros befolyást, amely a csüggetegséget plántálná be a Híveknek imádságos magyarságába és a Haza sorsáért aggódó leikébe. Meg van írva: „hogy ha a trombita bizonytalan hangot ád”, senki se kész a küzdelemre, s igen könnyen
