Magyarság és vallás (Budapest, 1942)

Józan Miklós: Hivatal és hivatás

28

ahogy van: családja neki az egész Gyülekezet, a szent Eklézsia, amelynek anyagi és erkölcsi gyarapodása és a lelkiekben való előmente a lelkipásztor hivatásos, odaadó és önfeláldozó szolgálatától függ. Az igazi, hivatásának élő lelkipásztor egyúttal barátja és lelkiatyja a gondjaira bízott Híveknek, akinek a példaadása egyúttal zsinórmérték az őt követő, az őreá föltekintő nemzedék számára. S kivált az élet tavaszán bimbózó mindkét nembeli Ifjúság az, amelynek szellemi vezetése egyúttal neki magának is a legtisztább lelki örömet szolgáltatja. Előttük járni, tündökölni egy tevékeny, hasznos, munkás élet tükörében — van-e ennél szebb és magasztosabb hivatás akárki számára is? Mert hiszen, nem csupán a lelkipásztor van tulajdonképpen olyan messzemenően és kizárólagosan elhíva és kötelezve ily irányú alkotó és teremtő munkára, hanem jóformán minden tanult világi emberünk, akinek az Úristen megengedte, hogy az egyszerű falusi környezetből kiemelkedve, a nagy világban, italán a Hazának egy másik tájékán, keresse boldogulását s hasznosítsa Istentől nyert talentumait. Mit szólnánk hozzá, hogyha az ilyen kiváló férfiak és nők egyszer csak arra határoznák el magukat, hogy az általuk annyira szeretett szülőföldön — szabadságidejök egy része alatt — a saját falujokban, vagy másutt, de az áldott székely Nép körében annak fiatalsága részére a helybeli iskolával és parochiával egyetértve, úgynevezett Népfőiskolái Tanfolyamét rendeznének. Érdeklődők mindenütt szép számmal lennének s a nálunk Kolozsvárt beindított munka odahaza, a helyszínén is, folytatást nyer-