Magyarság és vallás (Budapest, 1942)

Józan Miklós: Hivatal és hivatás

27

Ezeknek előrebocsátása után, hadd pillantsak vissza arra az 5—6 évtizedre, amelyre a papi elhiválás szempontjából élénken emlékezem.

A múlt század 70—80-as éveiben bizony az egyszerű falusi pap — híveivel együtt — maga is gazdálkodott. Megfogta a dolog nyelét. Kapált, kaszált, sőt még aratott is. Egyilk-másik ilyen módon tekintélyes vagyonra tett szert, vagy legalább is tisztes megélhetést biztosított a többnyire népes belső emberi családnak. Tordai és kolozsvári kollégiumainkból legációba járva, ezeket a jeleket örömmel jegyeztük fel. Az ünnepi szolgálatból — természetesen — az akkor szokásban volt vasárnap reggeli konciókon főpróbát kellett tartanunk. S nékem még odahaza, a jó öreg kovácsmester felügyelete mellett isiéi kellett ismételnem mondókáimaJt, hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás.

Később a kongnia korszakának a beköszöntése már egy új nemzedék felnövekedését látta beindulni s a külső, mezei gazdálkodás már nem igen fért össze a belső emberi jelleggel s különben is a XX. sz. emberét a parochián, a felekezeti iskolában, a kisvárosi és a községi életben más meg más, a Hívek javát és előmentút célzó munkakör várta- ami mind időt és fáradságot igényelt s azonkívül a stúdiumnak se volt szabad félbeszakadnia; mert a példaszó is megköveteli, hogy a jó pap holtig tanuljon”. Gazdakörök, szövetkezetek s legújabban a családvédelem gondjai közben alig marad a lelknsmeretes belső embernek annyi szabad ideje, hogy magának, s illetve a Családjának éljen. De hiszen, mondjuk úgy,