Magyarság és vallás (Budapest, 1942)

Józan Miklós: Hivatal és hivatás

26

jat pártolni és segíteni, amelynek ilyen pásztora van.

De most veszem észre, hogy tanítványi hálám és hódolatom alapján én itt, rövidre fogva ibár, nagy vonásokban egy jellemképet állítok lelki szemeink elé; mintha az ő megelevenülő vonásaiból óhajtanám bemutatni, hogy milyennek kell lennie annak a lelkipásztornak, aki a maga életpályáját nem közönséges értelemben vett hivatalnak tekinti, hanem magasabb megbízatásnak, Istentől nyert küldetésnek, amelynek csak hivatásunk magaslatán állva tudunk megfelelni; amint azt az imént felhozott életpélda is igazolja.

Előttetek, kedves Szolgatársaim, nyíltan megvallhatom, hogy Ferencz József volt már teológus koromban az én eszményképem s ez a célkitűzésem mai napig sem változott. Ebből a szobából, ahol most e sorokat rovom, bocsátott ki atyai szeretettel, mint lelki szülöttét, a dunántúli nemes misszióba. Hogy mertem volna Neki nemet mondani? Amikor pedig 2 év alatt a tanári képesítést is megszerezhettem volna a F. J. Tudományegyetemen. S ki tudja: ez a körülmény minő változást jelentett volna általában egész következő életpályámon? Mentem, mert hívtak. Mentem, mert küldtek.

A papi hivatásra különben már altkor eljegyzést nyertem, amikor egy szegény falusi rektor árva gyermeke gyanánt láttam meg a napvilágot. Szegénységi fogadalmat tettem s ehhez csatlakozott az engedelmesség is. S e kettőnek alapján azután nem volt leküzdhetetlen a harmadik tétel: (dicsekedés nélkül legyen mondva) a lelki tisztaság, amelyre mindig törekedtem és mindig törekedni fogok.