Magyarság és vallás (Budapest, 1942)
Józan Miklós: Hivatal és hivatás
25 prófétai lelkületű szent öreg volt, aki 52 éven át járt előttünk a maga apostoli egyszerűségében s 6 maga is mélységes hivatásérzettel végezte, széleskörű 'teendőit az egyházigazgatás minden ágában, ahol vezetni és tekintélyt tartani egyet jelentett a közmegbecsüléssel, amelyben országszerte része volt. Nem kereste a népszerűséget és mégis népszerű volt, mert megértette a kor intő szavát s a legegyszerűbb ember ügyét is magáévá téve, sok jóindulatot szerzett más egyházak körében s a magyar nemzeti társadalomban is az unitárius névnek. Otthon volt a szószéken, ahol az evangéliumi igazságok az ő igehirdetésében mintegy új színt nyertek s mindvégig lekötötték a buzgó hívek odaadó figyelmét. Nem törekedett mesterséges fogásokkal elért múló hatásra és elragadtatásra s mégis hatott, valóban az elevenig hatott azzal a jóságos tekintettel, amely a gyöngédség mellett egyúttal a koncentrált lelki erő forrása volt. Székely népünket nagyon szerette: családjának tekintette az egész unitárius vallásközönséget s annak körében a kínálkozó alkalommal mindig megjelent, hogy részt vegyen a vidéki gyülekezetek kimagasló ünnepein s jól tudjuk, hogy e mellett szíve vágya s jogos büszkesége volt ez a budapesti központ, amelyet a kormánykörökkel való érintkezés végett is elég gyakran meglátogatott. Külföldi hitrokonaink is úgy tekintettek reá, mintha az ő papi fejedelmük is lett volna s valahányszor az imperiumváltozás folyama alatt testvéri meleg érdeklődéssel — tanáccsal és kaláccsal — fölkerestek minket, mindannyiszor megnyugtatva érezhették magukat affelől, hogy érdemes azt a nyá-