Magyarság és vallás (Budapest, 1942)

Józan Miklós: Hivatal és hivatás

24

len parancsa — mindezek külön-külön és együttesen hivatása magaslatára emelik a honvédő sereget s példaként állítják elibénk, hogy miként (kell |a front' mögött is, idehaza, megteremtenünk mindent, ami hatalmunkban áll, hogy rések és szakadékok itt se támadjanak, vagy ha támadnának, legyünk készen azt a saját eleven testünkkel betölteni! Avagy nem jut-e eszünkbe a híres római Decius Mus példája, aki a Róma város főterén támadt szakadékba teljes fegyverzettel beleugorva, eltávolította hazájáról a további veszedelmet.

Tőlünk ilyen áldozatot nem követel sem a haza, som az egyház, sem az emberiség. Azt azonban elvárja és pedig joggal, hogy ha már egyiknek, vagy másiknak a zászlajára fölesküdtünk, akkor a zászló becsületéért és la saját lelkünk megnyugtatására tegyünk meg mindent, hogy nyugodt önérzettel tekinthessünk vissza a megfutott földi pályára, amikor egyszer akkor elhangzanék a „Többre bízlak ezután!”

Előbb azonban jöjjünk rendbe itteni dolgainkkal. Közöttünk vannak olyanok, akikre csak egy gyülekezet gondja bízatott. Vannak olyanok is, akik már egy-egy tekintélyes csoport lelki felügyeletét vállalták. S van olyan is, akinek az Egészért kell aggódnia, dolgoznia és imádkoznia, mint ezidő szerint éppen nekem. Nagy elődök nyomdokaiban haladva, fölteszem magamnak a kérdést: vájjon átfogó gondolat és lelki berendezkedés szerint la közvetlen elődök közül kinek a példája vonzott, amikor erre a történelmi feladatra vállalkoztam. Valamennyinek a tisztes emléke kedves előttem, de úgy érzem, hogy mégis az a