Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

A deézsi egyezkedéstől a 19. század közepéig

társaink és önmagunk. A továbbiakban ezen kötelességeinket Írja le, melyeknek jó nagy része annyira benne van a köztudatban s hogy azoknak további részletesebb tárgyalása teljesen fölösleges. Ellenben a mai idők számára nem lesz fölösleges, ha elmondjuk, hogy mit mond a hit megvallása szempontjából.

„A hit megvallása, vagy a hitvalló kegyesség nem egyéb, mint az emberek előtt való őszinte, nyílt és természetes nyilatkozattétel az isteni kijelentéshez alkalmazkodó vallásról és ennek cikkelyeiről.“

Ezzel a szimbólummal a keresztények a pogányoktól és külömböző felekezetüek önmagukat egymástól megkülömböztetik, mert sajnos, az a boldogság nem következett még be, hogy a keresztények egy hiten legyenek s igy van és lesz a kereszténységben külömböző hitvallás. A hitvallásra nézve azt ajánlja, hogy azt, amidőn arra szükség van, mindig nyíltan vallják meg, ha azonban a megvallásból több kár származnék, mint haszon, a megvallás elől »kígyói okossággal, galamb szelídséggel és egyszerűséggel ki kell térnünk“, a jóindulatú kérdezösködésre azonban legyünk készek mindig hitünk védelmére. Ebben az esetben két szélsőség állhat elő: a túlzás és a hiányosság esete. A túlzás esete akkor áll elő, amidőn az ember oly esetben áll elő hitvallásával, amikor azzal életét szükségtelenül kockára teszi, hiányos pedig akkor, ha valami gyarlóságból, az emberektől való félelemből, szégyenből, a világ csábításai miatt elmulasztja hitéről vallomást tenni.

A függelékben az angyalok, képek és szentek tiszteletéről szól s ezeknek ellent mond, de annyira szelíden és mások véleményét tisztelve, hogy a II. József legnagyobb dicséretét vívta ki a könyv, midőn kiadásra az engedélyt megadták. A negyedik részben a keresztény egyház tagjairól vagyis az Úr Jézus Krisztus egyházáról szól. Az egyház nem csalhatatlan kifejezője az igazságnak, ámbár a vallásos igazságok hirdetésére föltétlenül szükséges iztézmény. A látható és láthatatlan egyház között megteszi a külömbséget s aztán a másik fejezetben az egyház tagjairól szól s a tanitói rend és a hallgatók viszonyát és kötelességeit adja elő, majd pedig az egyház kormányzásával az egyetemes protestáns felfogással megegyező véleményét mondja el. Befejező soraiban pedig a szelid kérelem hangján szól az ellenvéleményüekhez, amint már az Apológiánál, a lengyel hitvallásnál és a Bartók-féle hitvallásnál láttuk, hogy tekintsenek az ellenvéleményüek türelemmel mi reánk s nézzenek reánk és szelídségnek és a keresztényi türelemnek leikével.

— 96 -