Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

A deézsi egyezkedéstől a 19. század közepéig

tusról szól. Itt mindenek előtt azt a kérdést igyekszik megoldani, hogy mi az újszövetség? — „Az ábrázolásokra, vagy árnyképekre és jelképekre kitűzött idő lejárván, tetszett Istennek az ő legteljesebb akaratát kinyilvánitani s kegyelmének és irgalmának újszövetségét — mely testamentumnak vagy végrendeletnek is neveztetik — az egész világgal létrehozni. Ez ama kegyelmes kötés vagy szerződés, melyet Isten az utolsó időkben az egész emberi nemmel, az örök élet megnyerése felől, az ő Fia által kötött“. Ez a szövetség is fel­tételek kölcsönös megállapításából áll, t. i. isten parancsolataiból és jutalom igéréseiből, az emberek az Ígéret megnyerése reményében magukat a feltételek teljesítésére kötelezik. Az újszövetségben vizs­gálódásunk tárgyai: a) A szövetségkötő felek; b) a szövetség köz­benjárója ; c) a közbenjárói hivatal; d) a parancsolatok ; e) az Ígé­retek és fenyegetések. A szövetségkötő felek, egyfelől az Ur Jézus Krisztus Atyja és istene, másfelől az egész emberiség a bűnök megszokása és a féle­lem, valamint a haláltól való megszabadulás miatt. A szövetség oka: Isten kegyelme és irgalma. Isten jó tetszéséből megkönyörült az em­beren, ennek nyomorúságos állapota miatt. Ez utóbbi gondolat a Heidelbergi Kátéra emlékeztet. Ezen bevezető gondolat után, amely a korábbi fejtegetésekkel a kapcsolatot teljesen fenntartja, Jézus Krisz­tus személyéről beszél, aki az újszövetség közbenjárója s akinek általános ismerete szempontjából szükséges az ő személyének és kötelességeinek vagy hivatalainak megismerése. Személyére nézve ismernünk kell születését, életét, halálát, feltámadását, felmagasztal­­tatását, menybemenetelét és Isten jobbjára üllését. Hivatalára nézve pedig papi, prófétai és királyi hivatalát. Ezekben semmi újat nem találunk a deézsi egyezkedés után keletkezett hitvallások és más iratokban megismert felfogásokon kivül. Jézus ember volta mellett határozott állást foglal az ő istensége, de nem örök és az atyával egyenlő istensége mellett s a mellett, hogy ő imádandó és könyör­géseinkben segítségül hivandó. Szentábrahámi müve harmadik és legterjedelmesebb részében a keresztény erkölcstanról, vagy a keresztény vallás feltéte­leiről szól. Igen sajátságos, hogy ezen fejezetet a szentiélekről „való magyarázattal vezeti be, cimül adván : A szentlélekről, és az újszö­vetség más ígéreteiről s fenyegetéseiről. Szentábrahámi meg­határozása az erkölcstanról a következő: „A keresztény erkölcstan- 94 -

Next

/
Thumbnails
Contents