Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

A deézsi egyezkedéstől a 19. század közepéig

utolsó napjáig, amikor Kmita Andrásné könyvnyomdát adott a vallásközönségnek, s a Habsburgok birodalmához való kényszerű csatlakozás mézes heteiben ezt a nagy boldogságot osztályrészünkül juttatták más nagy Ígéretekkel, királyoknak, császároknak erős szavaikkal együtt. A kinyomtatott káté teljes cime: Catechesis, in usu unitaviorum in Tvansilvania existentium ecclesiarum et scholarum, Hungarico idiomate prelo submissa Claudiopoli anno 1698, eiusdem Claudiopolitanae unit. ecclesiae typipiis publicis, et anno 1719 latinitate donata. Ez az úgynevezett nagy Katechezis volt, melyek a papnövendékek és a hitoktatók számára készítettek. A magyar nyelvű káténak cime ez: Katechezis, azaz keresztény vallásra való tanítás. A káté több kiadást ért el, de e mellett más káték is forgalomban voltak. A legutolsó kiadás 1854-ben jelent meg.

A káté tartalmát az olvasóhoz irt következő előszó vezeti be; „Az ur Jézus Krisztus, az igaz tudománynak egyetlen egy fő mestere, akarván az ő tanítványainak mind igazságát, mind pedig méltóságát az ö szép és bölcs tanításán álmélkodó zsidóknak megmutatni azt mondja szt. Ján. VII. 16, 17.: An én tudományom nem enyém, hanem azé, aki engemet elbocsátott. Aki akarja, annak akaratját cselekedni, megérti a tudományról, ha Istentől vagyon-e, vagy én magamtól szólok. Mely mondásával azt jelenti ki elsőbben, hogy ki légyen az igaz tudománynak fő szerzője és alapitója, t. i. az Atya Isten. Másodszor: ki légyen annak megtanulására alkalmatos, az t. i. aki az Atyának akaratját akarja cselekedni. Mi is azért akarván a mi tudományunknak és vallásunknak, mind igazságát, mind pedig méltóságát a világ elébe vinni, e kis Írásban nem éltünk más erősséggel, hanem azt akartuk megmutatni, hogy a mi tudományunk nem a miénk, hanem azé, aki annak hirdetésére minket elküldött és akinek Írásaiból azt vettük ; mely tudományról is könnyen megértheti, hogy Istentől vagyon-e, vagy ha magunkról szólunk, az, aki annak akaratját cselekszi, aki azokat, akiknek Írásokból ezt vettük, elbocsátotta; mivel semmit mi itt olyat nem Írunk és mondunk, amiről igazán el nem mondhatjuk, hogy ez nem a miénk, hanem azoké, akiktől tanultuk, mint azt akárki is eszébe veheti a kérdéseknek és feleleteknek a szentirásbeli tanúbizonyságokkal összevetéséből és olvasásából. Annál mi mélyebben nem bölcselkedhetünk s nem is akarunk bölcselkedni, sem a szólások formáinak feltalálá— 73 —