Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)
Unitárius hitelvek Erdélyben Dávid Ferenc haláláig
ködnek azon, hogy oda idegen tanítások be ne jussanak. A protestántizmus is tehát dogmai alapra helyezkedik s csakis ezen az alapon képzeli el élétének, fennállásának föltételeit. A reformációban azonban mint mindenütt Magyar- és Erdélyországban is hamar jelentkeznek olyanok, akik a Szentháromság tanát, úgy ahogy a zsinatok megállapították, nem fogadták el Ilyenek voltak Arany Tamás és Egri Lukács Debrecen és Eger környékén, de őket a hatalom elhallgattatta. Erdélyben azonban olyan körülmények voltak, hogy a reformációnak unitárius hajtása nemcsak ideiglenesen, hanem állandóan is gyökeret verhetett. Ennek a nagy mozgalomnak a kovásza, segítő szelleme Blandrata György volt, igazi lánglelke pedig Dávid Ferenc. Nem feladata ezen dolgozatnak, hogy az erdélyi viharos eseményeket leirja s az sem, hogy azzal a lélektani szemponttal foglalkozzunk: miként keletkezett Dávid Ferenc lelkében az unitárius gondolat. Az események logikája úgy mutatja, hogy Dávid Ferenc nem is lehetett más, mint a milyen volt. Az igazságért lángoló, semmi akadálytól meg nem hátráló lánglelke az akadályok előtt meg nem hódolt soha s ez vezette őt arra, hogy a legmerészebben hozzányúljon a reformáció nagy munkájához. O átélte azt, amit a reformátorok összesen. Midőn az unitárius gondolat megszületett agyában, azon a ponton van, ahol a külföldi antitrinitáriusok, Jézus istenségét s a szentléleknek az atyától és a fiútól való származását hiszi, amit a De falsa et vera Cognitione Dei stb. cimü müvében fejtegeti, valamint a Rövid magyarázat cimü müvében is előadja, mely utóbbi mü az előbbinek magyar nyelvre való átdolgozása. A folyton megújuló disputációkon már 1566 óta ezen kérdés körül forog minden, Dávid Ferenc már nem tartja igaznak az őskereszténykorban megállapított, metáfizikai háromságot s rálépett arra a térre, amelyen aztán egy uj egyháznak, az unitárius egyháznak a megalapítója lett Erdélyben. Dávid Ferenc életében teljesen ellentétes eszmék is tűnnek fel. Egyfelől nagy gondot fordít arra, hogy meggyőződésének a fejedelmet, a hatalom képviselőjét is megnyerje, hogy egyházának törvény előtti elismertetését biztosítsa, sőt hogy a hitelveket is szabályozza, másfelől pedig, midőn az uj fejedelem már nem pártfogója, hanem ellensége, az általa korábban megállapított tanításokon is kész merész módosítást tenni. Ezt az ellentétesnek látszó lelki alkatot csak úgy tudjuk megérteni, ha elismerjük, hogy Dávid Ferenc- 21
