Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)

Az unitárius reformáció föllépése

mai teológiai ismeretek nyomán látjuk, de már olyan szempontot vetett fel, amelyet csak a későbbi kor tudott megoldani. Még alig volt húsz éves ez a szenvedélyes spanyol, midőn a szentháromság­nak bi iliaellenes voltát fölfedezte s az ellen könyvet irt,1 amelyben oly keményen támadta ezt a tant, hogy a következő évben már egy újabb könyvecskében előbbi kifejezésein enyhiteni kellett.2 Servét Mihály árianus nézetet vallott, de nem volt Áriusnak szolgai után­zója. Szerinte is, Kiisztus nem örök Isten, csak Istennek első te­remtménye, első Ádám, aki a teremtéskor már megvolt s a szüle­tésekor második Ádáin nevet adott neki. Legnagyobb és legjelentő­sebb müvében: A kereszténység visszaállításában részletesen ki­fejtette tanait, amely munka már sokkal világosabb és határozottabb a „Szentháromság tévedéseinél“, de ebben is megállapítható, hogy ámbár a szentháromságot rettenetes tévedésnek hitte, Jézus istensé­gétől és imádásától egyáltalán nem tágított. A máglyák lángjai kö­zött igy kiáltott föl: Jézus, az örök Isten fia, könyörülj rajtam. Jézus nem örök Isten, hanem első teremtmény, a logosz, az első Ádám, aki által mindenek lettek és aki szintén imádandó, mint az atya. A Szent Ágoston tanításának egyik fontos pontját, melyet a kereszténység egyik alaptételének tartottak: a szentháromságot a legerősebben támadta, de általában elfogadta az ember származá­sára vonatkozó Ágoston-féle tant. Servét tana tehát csak egy foko­zat az unitárizmus kifejlődése felé, ámbár nagy tudományával, fa­natikus lelkesedésével, bátor kritikájával, a fölfedezett igazságáért életét is odaadó hősies önfeláldozásával a keresztényi erényeknek igazi mintaképe lett s a schampel-mezei máglya fénye még századok múlva is feléje fordította a figyelmet. A Servét élete, munkássága és vértanúhalála egy hatalmas és félreérthetetlen tiltakozás lett a vallási üldözés és dogmatikus türelmetlenség ellen. A vallási türelmetlenség hazája, Spanyolország megszülte Servét Mihályt a világ számára, hogy a vallásos életnek újabb irányt ad­jon ; az isteni gondviselés arról is gondoskodott, hogy éppen a pá­paság közvetlen közelében, Olaszországban üsse fel a fejét az az irányzat, amely az orthodox és változtathatlannak tartott tanokkal szemben felvette a harcot. A vicenzai társulatra gondolunk, melynek 1 De Trinitatis Erroribus. 2 Wilbur i. m. Wallace; Antitrinitarian Biography I. k., 396-461.- 18

Next

/
Thumbnails
Contents