Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)
Az unitárius reformáció föllépése
féle tanokkal, de már mutatják az utat egy magasabb szellemiség felé, az unitárizmus eszményéhez. Az unitárius gondolat lényegében sohasem hiányzott az emberiség életéből. Azt elnyomták, hiveit eretnekeknek nyilvánították, de valamilyen formában mindig fölütötte a fejét, igy nevezetesen a középkorban a Kempis Tamás örökbecsű müvében : Krisztus követésében, hogy ne is beszéljünk a góthokról, pauiicianusokról, katharokról, patarénokról, valdensekről. A reformáció kezdetén már mindjárt jelentkezik a korai ujrakeresztelöknél. Zürichben, Németországban, Hollandiában, Olaszországban, Morvaországban, Lengyelországban, Angliában, sőt Erdélyben is felüti a fejét, de ezek a tanok részint zavarosak, részint társadalmat felforgatók voltak s csakhamar eltűntek, de a sok salak között felcsillant a tiszta arany is. Hogy az ujrakeresztelóket mennyire üldözték, mutatja az a tény, hogy a reformáció századában 1546-ig kb. 30.000 lelket üldöztek halálra Hollandiában és Franciaországban.1 A reformációval egy időben fellépett első unitárius utcsinálók közül legnevezetesebb Cellárius Márton (szül. 1499. Stuttgartban), aki „Az Isten munkájáról“ cimü müvében, amely 1527-ben jelent meg, azt a modern elvet állította fel, hogy Jézus csak abban az értelemben fia az Istennek, amennyiben teljes szent lélekkel s ilyen értelemben mi is Isten gyermekei vagyunk. Tanaiért börtönbüntetést szenvedett, de innen elmenekülhetett s a bázeli egyetemen békében tanított, midőn 1564-ben a pestisjárvány kioltotta életét. Egyike a legnevezetesebb antitrinitárius ujrakeresztelőknek Denck János, aki 1495 körül Szászországban született s aki korának egyik legképzettebb, legvilágosabb fejű hittudósa volt. A háromságról és a helyettes elégtételről egészen modern nézetei voltak, de lényegében egy misztikus lélek volt. Ő is sok üldöztetést szenvedett bátran hirdetett meggyőződéséért, de az üldözés közepette is mint vándor prédikátor nagy buzgósággal hirdette az evangéliumi igazságokat, mig végre is Bázelben talált fáradságos és zaklatott munkássága után rövid nyugalmat, ahol aztán az ő számára is a pestisjárvány hozta meg az örökkévaló nyugalmat 1577-ben. Ugyancsak ily nevezetes anabaptista Campanus János, aki körülbelül 26 évi börtönbüntetést szenvedett tanaiért s akinek 1531-ben 1 Wilbur: Our Unitarian Heritage. 44—49 I. — 16 —
