Benczédi Pál: Az unitárius hitelvek kifejlődése (Kolozsvár, 1934)
Az unitárius reformáció föllépése
tétlenségéről, amelyből csak az Isten végtelen, ingyen kegyelme szabadítja meg az embert s a jó cselekedetek helyébe pedig odaállítsa a hitet. A kor olyan volt, a körülmények ennek a felfogásnak készítették az útját. Hiszen nem is lehet elképzelni, hogy az igazi komoly keresztény, aki látta az egyházba becsúszott rossz szokásokat, visszaéléseket, látta, hogy játékot tíznek az isteni dolgokkal, aki látta, hogy Rómában is csak emberek élnek: ne keressen máshol üdvösséget, s az üdvösségre más utat. A pápák hatalma már rég megtört s a hivő léleknek más hatalom kellett. A bucsujárások már csak látványosságok, mulatságok lettek, nem hoztak igazi megnyugvást, kellett tehát más valami, ami ezeket a hiányokat pótolja. A Hatalom a Biblia lett s a lelki nyugtalanságot kielégítő eszme pedig az isteni kegyelem. A nagy amerikai lélekbúvár, William James az emberi lelket két csoportba osztotta, a sötéten látók, pesszimisták és a derülátók, optimisták csoportjára. Az első csoportra a leghatározottabban rátalált a Kálvin és Luther tanítása. Az ősprotestántizmusnak az utóbbi időben a Barth tanításaiban való hatalmas arányú föléledése éppen abban nyeri magyarázatát, hogy a világháború alatt és után agyongyötört emberi lélek csak az isteni kegyelemben talál megnyugvást. Azonban akármilyen gyötrelmes legyen az élet, reménytelen és kilátástalan minden a földi életben, mégis vannak optimisták, feltétlen hivők, örökké derűs lelkek ; feltétlen bizodalammal megáldottak, akik az életet, az ember származását nem tekintik rossznak, Istentől távol levőknek, hanem mindenkor Istent érzik magukkal. Ezeknek a világról egészen más felfogásuk van, ezeknek elviselhetetlen teher a Szent Ágoston tana s a reformáció alkalmával már a Bibliát egészen más szemmel nézik, mint az úgynevezett „sötétenlátók“. Ezekkel — amint Tollin Henrik mondja »A Servét Mihály jellemrajza« cimü kitűnő müvében — egy harmadik reformáció kezdődik a lutheri és a tridenti zsinaté mellett: »a szabad bibliai gondolat reformációja«, a Krisztus iránti vidám lelkiismeret reformációja, az Isten iránt kételt emberiesség reformációja. Hogy ez a reformáció magasabban áll némely tekintetben a szolgai akarat s az égbe vagy a pokolbajutás előre elhatározás reformációjánál: azt a jövő könnyen átláthatja.“ Hát természetesen ez a vidám optimizmus mindjárt nem jelentkezett ebben a tiszta formában, eleinte még összezavarják más tanokkal, melyek többé-kevésbbé összefüggésben vannak az Ágoston— 15 —