Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)
Első rész: Isten országának Uráról: az Istenről
33 bébizonyítni úgy, mint egy számtani feladatot s ha az Isten létele mellett szóló legerősebb bizonyíték sem támaszt hitet ott, a hol nincs: szükség mégis ismerni mintegy azokat a fegyvereket, a melyekkel a hivő lélek magát a kétely és hitetlenség ostromai ellen védelmezheti. Ez okból vizsgáljuk meg mi is az Isten létele mellett szóló bizonyítékokat. 21. §. Az Isten léteiének bébizonyítása a világ szemléletéből. Alig van valami, a mi inkább magára vonná figyelmünket, mint a szemeink előtt levő mindenség, a világ a maga nagyságával és pompájával. Miután pedig tudjuk, hogy magától semmi sem lesz és minden okozatnak megvan a maga oka: következik, hogy a világ sem állhatott elő magától, ennek is lenni kell okának. Az a végső ok már, a melyre a világ szemléleténél lépésröl-lépésre eljutunk, a mely határt vet minden további okoskodásnak, nem más, mint az Isten. Tehát lenni kell Istennek. „Minden ház építtetik valakitől; a ki pedig mindezeket rendezte, az Isten az.“ Zsid. 3, 4. Az Isten léteiének a világ szemléletéből vont bizonyítékát világtani vagy kosmologiai (kosmos = világ) bizonyítéknak nevezik, melyet először Anaxagoras, görög bölcs hozott fel. 22. §. Az Isten léteiének bébizonyítása a világban levő rend és czélosság szemléletéből. A világ nemcsak a maga nagyságával, hanem az abban levő rend és czélszerüséggel is meglepi a szemlélőt. Bámulatos az az öszhang, a melyet itt a kicsiny és nagy dolgokban, a részekben és az egészben találunk. Ugyde a hol rend van, ott rendezőnek is lenni kell; a dolgok czélirányos egybeköttetése egy bölcs tervező nélkül nem gondolható. Ez a bölcs rendező és tervező nem más, mint az Isten. Ferencz : Hittan. 3