Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)

Első rész: Isten országának Uráról: az Istenről

ELSŐ RÉSZ. Isten országának Uráról, az Istenről. ELSŐ FEJEZET. Az Isten léteiéről. 19. §. Az Isten létezik. Minden vallás az Isten léteiéről való meggyőző­désen alapszik. Ugyanazok az okok, melyek a vallás szükségessége mellett szólanak, indítanak arra is, hogy higyjünk egy fövalót, az Istent, aki mindeneknek lét­adója és fenntartója, akitől függnek mindenek s maga senkitől sem függ. „Ö általa élünk, mozgunk és vagyunk/ Csel. 17, 28. A szentirásnak emez állítása viszhangra talál az emberiség keblében; mert mihelyt valaki testi és lelki fejlődése folytán öntudatra ébred s igyekszik számot adni magának mindenről, amit magában és maga körül lát, érez és tapasztal, azonnal belátja, hogy egy főerő, egy Isten nélkül hiányzik a minden­­ségből a zárkő. Napjainkban különösen a természettudományokat tekin­tik olyanoknak, a melyek megingatják az Isten léteiében való hitet; holott éppen a természetnek komoly vizsgálása vezet legbiztosabban arra a meggyőződésre, hogy Istennek lenni kell. E tekintetben méltán mondja halhatatlan Eötvösünk: „Hogy valakinek hitét a természettudományokban tett haladás ingathatja meg: ezt érteni teljességgel nem tudom. Vagy e világ kevésbé nagy-e, mióta az egyes ködfoltokban, melyeket a csillagok között észreveszünk, egész világrendszereket isme-

Next

/
Thumbnails
Contents