Ferencz József: Hittan unitárius középiskolák számára (Kolozsvár, 1902)
Negyedik rész: Isten országának megvalósulásáról: az egyházról
107 76. §. Az egyházban gyakorolni szokott szertartások. A kik egy társaságot alkotnak, azoknak rendesen vannak bizonyos szokásaik, melyeket közösön gyakorolnak; az Isten országa vagy az egyház tagjainak is megvannak a magok közös szokásaik, egyházi szertartásaik. Ilyenek már a többek között: az imádság, az igehirdetés, a keresztség és az úrvacsora. A két utóbbit közönségesen szentségnek vagy sacramentumnak is nevezik. Hogy János nem volt barátja a szertartásoknak, kitetszik abból, hogy az Istent lélekben és igazságban rendelte imádni. A szertartásokra nem is az Istennek van szüksége, hanem az embereknek, hogy ezek által is fenntartsák és éleszszék kegyességüket. Azonban éppen azért, mivel a szertartások csak eszközei a kegyességnek s ezen alapuló üdvnek és boldogságnak, tévednénk, ha azt hinnők, hogy azok már a puszta gyakorlás által minket kegyesekké s Isten előtt kedvesekké tesznek. A szertartásoknak csak úgy van valami haszna és becse, ha mi azokhoz élő hitet és jó cselekedeteket kötünk. „Nem minden, a ki ezt mondja: Uram, Uram, menyen bé a menyeknek országába, hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyámnak akaratát.“ Máté. 7, 21. A szertartások közül azért emeljük ki különösen az imádságot, az igehirdetést, a keresztséget és úrvacsorát, mivel ezeket a keresztények kezdettől fogva csaknem kivétel nélkül gyakorolták mind e mái napig. Maga Jézus is gyakran imádkozott; munkásságának központja az Isten orszának hirdetése volt, magát megkereszteltette és élete utolsó estvéjén ö maga szerezte az úrvacsorát. Vannak azonban még más szertartások is, melyeket az egyház a házasulandók egybeesketésénél, az ifjaknak a hitben való megerősíttetésénél, a halottak eltemetésénél stb. szokott gyakorolni, de tulajdonképpen ezeknél is az imádság és az igehirdetés a főtényező. Minthogy már a szertartások, ha felette nagy számmal vannak, ahelyett, hogy emelnék, ellenkezőleg könnyen megakadályozhatják a valódi kegyesség felébredését; a felesleges szertartásokat mellőzni kell, hogy annál nagyobb tisztelettel viseltessünk azok iránt a szertartások iránt, a melyek kegyességünk előmozdítására béfolynak.
